Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1960 (HU BFL XXXV.10.a/4)
1960-04-06
csak jámbor óhaj, amit a minisztérium utasítása tartalmaz, hogy a rendes oktatási érákon a természettudományi tárgyak gyakorlati vonatkozásai, mint módszer kerüljenek előtérbe,' vagyis valósítsák meg a folyamatos, tanulókísérleti érákat. ' Megfelelő berendezésű bemutató, szakelőadó termek és eszközök, gyakran hiányoznak; a 45-ös létszámú osztályokban tanári vezetéssel ez meg sem valósithaté. A hagyományos tárgyakban a politechnikai képzés elsősorban a tárgyi, másodsorban a személyi feltételek hiánya miatt néha csak kisebb mértékben valósulhat ' meg. így a gyakorlati foglalkozásokat nem tudja megfelelő mértekben támogatni. /Ez vonatkozik a túlzsúfolt által/mos iskolákra*/ A gyakorlati foglalkozások az általános iskolákban az alsóta- ' gozati kézimunka érákon kezdődnek. Az első 4 osztályban általában külön„szakmai előképzettség nélkül, sok igyekezettel, tanulni vagyás sál, ismét sok tárgyi nehézséggel /tantermi padok, eszközhiany, néha anyaghiány/ végzik’az osztálytanítók ezt az i oktatást. A papirhajtoggtás, kivágás, agyaggyurás, egyszerű varrás, stb. olyan manuális és megfigyelési készségek kialakításai szolgálják, aminek még a gyermeki fokon valé oktatására' is gyermeklélektan!, anyagismereti, tervezési, rajzolási, stb. ismeretekre „van szüksége a tanitoknak. Az alsótagozati kézi- ' munka-oktatás feladata megalapozni a -felsőtagozati egyszerű" technikai képzést. Ezt a feladatát több nehézség miatt, mcpnyugtatóan nem tudja ellátni. Ennek felmérésére azonban ma° meg nem lehetséges: ehhez az lenne szükséges, hogy 4 évi kó- " zimunka-oktatás után, az V. osztályba, kerülő tanulóknál végezzünk vizsgálódást. Jelenleg az V. és VI, osztályokban a minisztérium által kiadott tantérv szerint folyik n gyakorlati oktatás. A tantervek nem' követelnek „egyöntetűséget* Az iskolák helyi lehetőségei /felszerelés, műhely, anyag, oktató felkészültsége, stb./ változa✓x c0songot tesznek lehetővé. A kerületben mégis általában egységes tantervi anyagot dolgoznak fel, a műhelyeket is viszony-" Ing egysoges /elsősorban fa- és fémipari, illetve papir- var- ' r?/,,^“^szereléssel latjak c-1 részben állami, részben társadalmi forrásokból. A tanulók életkoruknak megfelelő szinten váltakozó csoportokban fa, fém, papir, tcxtilanyag-negmunkálás " elemi fokú ismereteire, készségeire kapnak képzést. A tantervek, tanmenetük os ezek végrehajtása a politechnikai képzést" Jol szolgálja. Nemcsak a „manuális készségek kialakításéra törekszenek, hanem a tanulóknak'teljós műveltséget akarnak nyújtani. Biztosítja a gyakorlati, a gyermeki fokon termelő munka és a tantárgyak kapcsolatának feltárását, az ismeretek kölcsö::osYolhasználí;sat mindegyik általános iskolában. A további fejlődés szinte lehetetlen a helyiség hiánya miatt a Szemere utcai, István téri általános iskolákban. : ' 7 A gimn..„ziumokbah olyan tanulókat osztottak be a gyakorlati i 2íYaf k?f-Cl?0k?G* 9k acm kr;P^ak az általános iskolákban politechnixai alap.copzost. Ezért helyes az, hogy néhány osztály ki sorlet--kopen iskolai tanműhelyekben az általános iskolai, ______________________________________3&____________________________________ e- 3 - 7 3 u ! r.