Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1958 (HU BFL XXXV.10.a/4)
1958-04-22
WtMISUtöK | f ! 1 II f ' , l •/ * § I 1 Kád ár elvtárs: Olyan dolgokat vetnék fel, ami a jelentésben nincs benn. Előre bocsátom, hogy nem tudok megoldást javasolni, mert ha tudnék akkor már kötelességem lett volna jelentkezni, hogy bízzanak meg a vizsgálattal. Ez nehéz dolog és nem tudom megcsinálni, ezdrráiem vállalkoztam. A jelentésben és a prepozíciók túrgyá' bán bizonyos ellentéte-e álláspontot latok. Kb. tudom mit akar a jelentés kifejezni, de az az érzésem, hogy aki nem él ott olyan régen, mint ón, nem tudja. Ez nem fogalmazási -iba, hanem bizonyos bátortalansága a jelentesnek. Meg^kell mondani, ha valaki valamit rosszul csinál. Ha Seres, akkor oeresnek ha más, akkor másnak. Ebből folynak a javaslatok, melyek nem’kózzefoghatóak. Egyenként jók, de ha együtt nézzük nehezen megvalósíthatók. Ha nekem kellene meghatároznom nem tudnám megmondani, hogy legyen ez és ez. Ez azért is nehéz, mert ha valaki beteszi a lábát a J0gi-karra, ügyelnie kell arra, hogy mi lesz vele holnap. Ez a tudományos, művészeti feladatokat ellető embereknél igy van. Nem könnyen alakulnak. re Epvik támpontot nem vette figyelembe a jelentést. Nem lehet a Jo¥i kart teljesen külön kezelni, de általánosítani sem, mert ez az egész egyetemnek csak egy tagja, ahogyan mondják vegta£3a de kihat az összes egyetemre. Nincsen helyi pártbizottság, a kerület ezt miért nem vette észre. Nincsen csúcs-szerv sem. Ha tett is a kerület valamit - az„köztudomású, hogy mire a felsőbb szervtől leér valami, jelentősen csökken. Úgy fest, hogy sokszor az ELTE állami vezetése -a pártvezetést „ helyettesítette, jól, vagy rosszul. Egyes személyek értékelésénél azok az ellentétek észlelhetők, melyek itt a felszólalásokból hallatszottak. Bobor elvtárs igazságot beszelt, ami megtalálható az 1956-os év történetében. Elmondta a pártszervet es a salát hibáit is. Osztozom B0bor elvtárssal abban, hogy tz uY szervezet létrehozásában mi tehetünk arról, hogy kik a tagjai és kik nem tagjai. Arról is tehetünk, hogy Weltner-hez intéztünk olyan levelet, hogy egy évig mutassa meg, hogy mit tud es te maid utána nézzük meg felvesszük-e. Kiterek erre a személyi ügyre mert pl. Weltner kinn volt Genfben a párt vezetőivel és most uira ki fog menni, - a teljes tényállás ismeretében, - annak ellenére, hogy az egyetem nem javasolta. En magam nem tudom megtenni, de vannak, akik megteszik, hogy figyelmeztetik azokat, akik ki akarják vinni, ennek ellenére mégis viszik. Lehet, hogy helytelen, hogy Weltner dókán helyettes,, én mellett* voltam, hocv legyen, két okból. Azt is helyben hagynám,, ha valaki azt mondaná, hogy pártellenes vagyok. As egéss Weltner ügy rám volt adreszálva. Azt lehet mondani, hogy/a partból kizárt Weltner ezt- és ezt csinálta, de hogy valamit rosszul csinált azt nem mondj ák. Itt van a Hajdú ügy, az elvtársak ismerik. M0st pl a Bölcsészkar a Lenin ünnepségre felkérte „Hajdu-t szónoknak. Kp ismeri ki ezeket az ellentéteket. Medve és Seres elvtárs egy tanszéken van. Medve e. a főnök. _ Kap minden tanszékvezető egy irást javasoljon embéseket prémiumra, erre Medve ad egy olyan jsvasLaoot Seres erdőkében, hogyha egy kicsit gyengébb ember vagyok elsírom magam. \ 3 ORSZÁGOS LÉYi -r