Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1957 (HU BFL XXXV.10.a/4)

1957-12-10

3 ŰPf" "5' 5hm ' # f Igen fontos elméleti tételek és különösen a filozófiával kapcsolatos elméletivtételek nagyon nehezen érthetők a hallgatók számára. Pl. a értelmiség kérdésénél - hogy osztály-e - a legkülönbözőbb álláspon­tok voltak. Ugyanígy volt os ellenforradalom kérdésénél. Siklós Margit elvtársi:”: Vas elvtárs által elmondottak - sokkal-súlyosabbak a politikai gazdaság­tan- vonalán. Jó kiutat nem tudunk. ítajusba: azt gondoltuk, minőségi , változást lehet elérni. Nem így lett. Meg kell mondani, hogy az agit-prop. osztály részéről sem egészen megnyugtató a szervezés. Vannak nem megfelelően tisztázott pol.gazd. „elméleti kérdések. Valamikor 3 évesnek indult a pol.gazd. tanfolyam. Az akkori, elnő évesei: eljutottak valahova. Az imperializmust nem vették át. Most vannak elsőévesek es másodévesek - akik kezdik a szocializmusnál, igy az imperializmus kimarad. Azt gondolom elóg komoly hiba volt az önálló tanulásnál annyira az alapszervezetekre építeni. Bizonyos szervezeteknél egymástól elütő ¥"7 képzettségű emberek járnak egy foglalkozásra. Van olyan szervezet /ÉM 41./ ahol a pártszervezet kötelezte a takarítónőket ós konyha­­lányokat politikai gazdáságion tanulására. A másik probléma a pártfegyelem lazaságának oktatási megnyilvánulása. | Sző van arról, hogy a pártszervezetek nem-törődnek az oktatással eléggé. Egy sor V.kerületi propagandistánk rangján alulinak tartja, hogy a megbeszéldseky-e elmenjen. Mi. tartottunk tartalmi megbeszélést a konzultánsokkal és 5.0 fo-oa volt a megjelenés. A pontatlan munka következtében még ma sem tudjuk pontosan hány szocialista pol.gazd. csoportunk van. Végül segitséget kérünk a kerületi VB-tői, hogy rendet tudjunk csínéin Magyar GHör, ;y elvtárs; Néhány szét tapasztalatainkról. Annyival túl vagyunk a jelentésen, fi hogy befejeződtek a második foglalkozások. Eszerint’az alspezrveze­­tékben az októberi, ellenforr dalom feldolgozás tarái tartanak. Azt hisze.nr tareumanydont könyvelhetjük el, hogy a .hallgatok egy részé­nél van. olyan törekvés, hogy bátrabban és konkrétabban nyílnak az ideológiai kérdésekhez'. Ezt lehet érezni a. propagandista'konferenciá­kon is. Most a marxizmus-leninizmus tanfolyamán fokozottan az a helyzet, hogy szűk a keresztmetsz- t a propagandisták terén. Eő problémák: 1. Fogalmi bizonytalanság. Az tény,, hogy kellő alapozottság nélkül kellett foglalkozni ideológiai kerueseie^el• A propagandista—kon­ferenciák feladata, hogy a fogalmi kérdéseket tisztázza- Ez aka­dályozza az oktatás politikai és elméleti hatékonyságát is. 2. Elszoktak a mi propagandistáink a tanulásnak attól a módjától, aminek az a lényege, hogy nem- egyszerűen megtanulni' az anyagot, hanem következtetéseket levonni. Es a szürkül©s alapvető oka. Itt kell alapvető változást elérni. A politikai tapasztalatoknál,~ amelyek a jelentésben vannak, helyes figyelembevenni, hogy itt' elsősorban alaposan megszűrt politikai képet kapun!;:. Viszonylag kevés személyes tapasztalat van a pártok- • tatásról. Helyes arra törekedni, hogy'a propagandistákat fel kell vértezni olyan kérdésekben megfelelő ismeretekkel alapvető kérdések­ben*. Ehhez aila 1 en:..c szükség, hogy az alap szervesetek os propagan­disták közötti kapcsolat elevenebb legyen. ' ” -ORSZÁGOS LEVÉLTÁR — • ; ~ ■ - — ----------------­f

Next

/
Thumbnails
Contents