Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1957 (HU BFL XXXV.10.a/4)

1957-12-10

Pe.lák elvtárs: E3 éggé sommás mt állapi tás. A tárnák között volt egy olyan is, hogy "Ás MSZMP megalakulásának, létrejöttének körülményei”. Ezt a gya­korlati élettel kapcsolatban kellett tárgyalni. Itt nem volt külö­nösebb vita. Úgy ahogy volt a szervezeti* szabályzatban az ember ex elfogadták.- A rropaganda-konferenciákon e kérdés tárgyalására szen­teltek általában, legkevesebb időt. Ennek alapján született a meotálla­pi tás . Az 5. pontra vonatkozólag probléma van itt. Valóban arra gondoltunk, hogy a”politikai gazdaságtan hallgatókat osztjul il^en konferenciákra. Vannak olyan vélemények is, hogy ahol nincsenek megfelelő képzett­ségi fokon, azok igy .-is - lényegében, konferenciákat tartanak á konzul­táns vezetésével. Az ifjúsággal és a műnkásó eztállyal kapcsolatban: a propagandisták jórósze' kifogásolta, hogy különböző megnyilvánulásokban szinte fel­mentést adunk, az ifjúságnak és a munkásosztály jóréözének az ellen­forradalomban valé részvétel miatt . Hoztak rá példát, hogy a munka.s­­­osztály', egy rosse és az ifjúság jórósze igenis resztvett az ellen­: forradalomban. Igéi. elmarasztalt;..egyiket is, másikat is a propa­gandisták. Más kerületekben is felvetődött ilyen kérdés. Az a tapasztalat, hogy főleg a marxista-leninista tanfolyamomon az elvont elméleti tételeket tárgyalva a pártonkivüliek aktivak voltak. I Amikor ezeket összefüggésbe hozzák a napi politikai kérdésekkel, a pártonkivüliek hallgatnak. Ezt lehet leszűrni, hagy hiányzik az állás­­foglalás. Vas Z. Péter elvtárs: Az ..anyagban számomra legmeglepőbb volt a 12 ős felezres szám. Azt hiszem ha a színvonalban problémák vannak, akkor az innen ered. Ez az átigazolások után mechanikusán ment. Amikor a pártoktatásról először beszéltünk, akkor a taglétszámunk 9 ezernél tartott. Akkor úgy láttuk, hogy 5 ezért tudunk jól oktatni. Ez közben megháromszo­rozódott, és az'a véleményem, hogy a színvonal megsínyli ezt. Kint te-N voltam a Magyar elvtárs által vezetett propaganda-konferencián,. A . •konferencia lapos ás szürke volt. Az ő magasszinvonalu felkészültsége sem tudta magávalvinni a hallgatókat, akik maguk is propagandisták. Amikor beszéltünk erről Magyar elvtárssal, úgy foglalta össze,, hogy fejlődtek a mi propagandistáink, de a politikai fejlődésükkel nem tartott lépést az ideológiai fejlődésük. Nem tudom, hogy ezek után helyes-e ez a módszer lent a konferenciákon. Minden erőt a színvonal­ra fektessünk. A mérce most roppant alacsony. > A 4. oldalhoz: van olyan szervezet, ahol a pártonkivüliek jórósze megjelent az oktatáson. Meg kellene nézni,, hogy ott/tartanak-e párt­napot . A határozati javaslattal kapcsolatban: ez ne legyen mind VB^határozat. Ezeket végre kell hajtani a PB ellenőrzési kötelezettsége nélkül. Javasolom megtartani: 1. 2. pontos, 6.-őst kiegészíteni azzal, hogy a VB tagjai járjanak ki ellenőrzésre - és a 12. pontot. Hörömpölyné elvtársnő: Egyetértek Va? elvtársnak azzal a megállapításával, hogy politikailag nem fejlődtek eléggé, ahogy kellett volna.. Ezt visszatükrözik a konferenciák is. Megállapítható, hogy az emberek elszoktak a tanu­lástól. Jíj * ORSZÁGOS LEVÉLTÁR I \ ' 2 , .. — — ^ I . .. ...

Next

/
Thumbnails
Contents