Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.10.a/3)

1985-11-19

Elvtársak, akik a kongresszusi határozat szerint oda nem való párttagoktól meg kell szabadulni, ezt mi helye­seljük, mert megítélésünk szerint tényleng egy pártszer­vezetet 5-6 ilyen elvtárs, aki nem való oda, a pártban olyan komoly nehézségeket okoz az alapszervezetnek, a taggyűlésnek, a közösségnek, hogy sokszor cipeljük magunk­kal. Úgyhogy én a magam részéről ezt maximálisan üdvöz löm és kérjük is, hogy az elvtársak mindebben támogassa­nak. í fa Hát ezek figyelembevételével még mindig gondolkodom, hogy igyekszünk-e vagy sem. KARLMÁR LÁSZLÓNÉ Elvtársak! Felmérnénk, hogy hányán kivánnak hozzá­szólni, ugyanis én azt ígértem, hogy óránként szünetet­­tartunk, és most szünetet kellene tartani.Amennyiben az a javaslatom, hogy amennyiben még több hozzászóló van, akkor most tartanánk egy negyedórás szünetet, ameny­nyiben viszonylag kevés, akkor javaslom, hogy a cigaret­tázó k tekintsenek el a szünettől és befejeznénk akkor a Pártibzottság ülését. Ki kiván még szólni. Elvtársak, csináljunk szünetet. A hangzavar azt bizonylt­ja, hogy ne tartsunk szünetet.Akkor Molnár elvtársnőé a szó . MŰLNÁRNÉ________________ Akkor nagyon röviden Elvtársak, mivel én magam is dohányos vagyok. Nagyon érdekesen alakult a vita, és csak azt szeretném elmondani, hogy a végrehajtó ró fi SE $ 1 1 * tó E Y ** í -3 A tó bizottságon is igen vitatkoztunk ezen az anyagon, és 1 ! 1 ! ■ róflHBHH' ■ hIŰHBI$v fotótitótóri . ■ '■ % j 1 ■ jI | ! 3 3 , ll I- 64 -■■ .11 ~~ '----------------------------------------------------------------------------- 4 /. ■ ■ X'1' :

Next

/
Thumbnails
Contents