Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.10.a/3)
1985-11-19
r j sok szempontot tudunk még felhozni, hogy miért. De van az egésznek a bevezetőjében egy mondat, és azt hiszem, hogy sok kérdésre választ is ad ez az egy mondat, hogy ez az a feladatgyűjtemény, alapul szolgál, az önállóan végzendő politikai munkához, a helyi körülményeket is figyelembe vevő konkrét tennivalók meghatározásához. Ezt én alapvetőnek érzem, ugyanis minden olyan határozatot, ami kötelező érvényű és ebből a szobából akarja megszabni azt, hogy egy helyi pártszervezet az elkövetkező öt évben hogyan tevékenykedjen, alapvetően elhibázottnak tartanék, hiszen mindaz, amit nagyon sok okos ( ' ypBipip gondolat van, és azt hiszem, akongresszusi határozatokból, mint leszűrt gondolatok, ezek helytállóak, ennek csak akkor van értelme, ha ott ahol a gyakorlati politikai ©foqf, d/fik, ' munka folyik, ott élettel tudják megtölteni. Kimaradtak a nők, istenem,, in ár annyit volt róluk szó. De nem tenném kötelezővé ezt az anyagot, tehát valóban az ajánlás jellegét hangsúlyoznám, hiszem ha nyugdijasokról van sző, nyilvánvalóan olyan helyen kell ezt ■ a pontját ajánlásként figyelembe venni, ahol többségében nyugdíjasok vannek. Ahol pályakezdő fiatalokról vari szó, bizony ott azon a munkahelyen ezzel kell hangsúlyosabban foglalkozni. Tehát én ezt a feladatgyűjteményt elfogadásra ajánlom, fa néhány apró stilisztikai és egyéb észrevétellel én is egyetértek, és én ugy gondolom, hogy mindenképpen az ajánlás jellegét kellene ennek hangsúlyozni. Köszönöm. KALMÁR LÁSZLÓNÉ Köszönöm szépen.Kárpátiné elvtársnő . Q $ iá i ■■X'qf v \ ,