Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1980 (HU BFL XXXV.10.a/3)
1980-11-24
• ‘GS32Ü,< 8 klub-napközis foglalást, wXyftéiTáz^fJúság szabadidejének hasznos eltöltésével ós az uttörőmozgalrni célkitűzések valóra váltásával, ' li Az iskolák ierülethatárainak időnkénti módosításával arányosítani kell az iskolák között a tanúlócsoportokba elhelyzett tanúlók létszámát, A tanúlócsoportok átlaga 28-32 fő között alakúi olymódon, hogy 20-nál kevesebb, 32-nél több gyerek ne kerüljön egy osztályba, illetőleg csoportba. Arra törekszünk, hogy megközelítően azonos körülmények ás feltételek között biztosítsuk minden iskolában a tanúlók nevelését, oktatását. Folytatni kell a szaktantermi oktatási B ^ rendszert, amivel el lehet érni az általános iskolák jobb Maradéktalanul ki koll használni egyes iskolák bővítési lehetőségeit, a toloalókópitkezéseket több célú feladat |H megoldására. Ezért tervezzük az István téri iskola udvarának lefedését tornaterem céljára, az Irányi utcai iskolának egy három szintes szárnyépülettel való bővítését, ahol a meglévő tornateremhez öltözőket, zuhanyozókat építünk, az emeleteken pedig a helyiséggondokkal küzködő Zeneiskolát helyezzük el. Iskoláinkban ahol szükséges - korszerűsítjük a fűtést és a tantermek világítását. Tervezzük nyári táboraink korszerüsitését, felszereltségük javítását.