Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1978 (HU BFL XXXV.10.a/3)
1978-12-19
un .er0efe üzlethálózat bővítésével, korszerűsítésével javítani kell a lakosság kereskedelmi ellátásának színvonalát; a környezetvédelmi előírásoknak megfelelően gyorsítani kell a kerület épületeinek korszerű futesre való átállását. 6. A pártszervezeteknek a cselekvési programok, a tennivalók kialakításánál a népgazdaság e yzetét figyelembe véve, a fő feladatokat érvényesítve a helyi (vállalati, szövetkezeti) helyzetből kell •íindulni. A cselekvési programokban mindnekelőtt annak kell kifejezésre jutnia, hogy az adott egység saját tevékenységével milyen módon kívánja a Központi Bizottság által meghatározott fő célokat meg-7. A tömegszervezetek — mindenekelőtt a szakszervezet és a KISZ — 1979. évi feladatait össze kell hangolni az adott pártszervezet 1979. évi cselekvési programjának fő feladataival. Arra kell törekedni, hogy a szocialista brigádok tevékenységében, a munkaverseny felajánlásokban — ahogy ezt a SZOT és a KISZ felhívása is megfogalmazta — kerüljenek előtérbe a gazdálkodás minőségének javitásávai (gazdaságosság, termelési szerkezet korszerűsítése, versenyképesség fokozása, energia-, anyagta-Ma az eddiginél sürgetőbb feladat a belső tartalékok feltárása és hasznosítása, s ehhez nélkülözhetetlen eszköz a munkaverseny-mozgalom, a szocialista brigádok tevékenysége. Egy-egy gazdálkodó vállalati kollektíva számára, a munkaverseny vállaláshoz az kell, hogy a gazdasági vezetés meghatározza a konkrét feladatokat. A gazdálkodás hatékonyságának fokozására sok lehetősége van a munkaverseny-mozgalmaknak. Meg kell teremteni a feltételeket, hogy ezek a minőségi kezdeményezések váljanak tömegméretűvé, meghatározóvá. Ha a munkaversenyt a legidőszerűbb célok szolgálatába állítjuk minden vállalatunknál továbbra is fontos erőforrása marad társadalmi és gazdasági fejlődésüknek. VII. 1979. évi munkánkban az operativitásnak, a követelmények pontos meghatározásának és számonkérésének, a konkrétságnak kell nagyobb helyet biztosítani. Ebben nagy szerepük és felelősségük van a minisztériumoknak, az irányító szerveknek, azok állami, gazdasági és pártvezetőinek egyaránt. De érvényesülni kell e célkitűzésnek a pártszervezetek gazdaságirányító és ellenőrző munkájában is, mert csak így biztosítható a párt vezető szerepének növelése a gazdasági építőmunkában. Biztosítani kell, hogy munkánkban minden szinten érvényesüljön — a valóság, a helyzet pontos ismerete, elemzése a lényegi összefüggések pontos feltárása; — a tennivalók konkrét szakszerű kijelölése, és megfogalmazása, megismertetése; — a végrehajtás szervezése, segítése, a mozgósítás és példamutatás; — a folyamatos ellenőrzés, a szükséges korrekciók elvégzése; — az értékelés, az elismerés — ha szükséges — az elmarasztalás. E munkánk csak akkor lehet hatékony, valóban eredményes: — ha a cselekvési láncban nem lesz gyenge, vagy kieső láncszem, — ha a társadalmi érdek érvényesítése lesz a meghatározó minden körülmények között, — ha nem a felelősség áthárítására, a hibák magyarázására, hanem a változtatásra, a javításra fordítjuk erőnket, — ha mindig saját, konkrét felelősségünket hangsúlyozzuk. ' I