Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártépítési Munkabizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1980 (HU BFL XXXV.9.a/10)

1980

gyalja éa a levont következtetések alapján - ha szükaéges A jelentés elkészítésében részt vesz a párt és a szakszerve­­zet nőfelelőse, ugyancsak meghatározzék a területükön végre­hajtásra váré legfontosabb feladatokat is. Különösen kiemelke­dően foglalkoztak a témával a 31 %-ban nődolgozékat foglalkoz­tató Vákuumtechnikai Gépgyárban, ahol 1979-ben első alkalommal megtartották a nődolgozók rétegtanácskozását. Ezen a gyár fel­ső párt-, társadalmi- éa gazdasági vezetői is résztvettek, to­vábbá néhány gazdasági vezetőt is meghívtak. A gyár igazgatója ismertette a határozat végrehajtása érdekében 1975-1978. között megtett intézkedéseket; tapasztalatokat. A beszámolót érdeklő­di O désael hallgatták a nődolgozók, és élénk vita követte azt. Végül összefoglalták az elkövetkezendő időszak, feladatait,, me­lyeket a párt XII. kongresszusa határozatának figyelembevételé- - pMBI ve! a VI. ötéves tervben rögzítenek. ■<-j . 1 • r A vállalat szakszervezeti bizottsága 1978. VIII. 31-i ülésén tárgyalta a nőpolitikái határozat 1970-77 között történt vég­rehajtásának érdékelésót. A szakszervezeti nőbizottság féléven­ként külön intézkedési tervet készit, különösen nagy gondot * fordított a mostani intézkedési tervében az üzem átszervezésé­re, figyelemmel kiséri a nődolgozók áthelyezését éa uj munka­helyre valő állítását. A szakszervezetnek is helyes volna, ha évente egyszer értékelné az elvégzett munkát. y : wm A Pártbizottság javasolta, hogy mivel nem minden gazdasági ve­zető munkájának vált. szerves részévé a nőpolitikái határozat végrehajtása, ezért e gazdasági vezetők minősítésében kerüljön értékelésre e határozat végrehajtása érdekében az, hogy mit tet­tek a saját területükön. Megállapítható, hogy azóta a, vállalat­­vezetés által kiadott nőpolitikái és gazdasági intézkedéseket nagyobb körültekintéssel végzik. , j Az Egyesült Izzóban végrehajtott nőpolitikái tevékenység reá­lia értékeléséhez megfelelő viszonyítási alapot ad az Újpesti Izzós Wm . ' • ’ Ül' : ; / ■ . • - •. i jgi, . ' _ ^ &______________________ ft Í _ _ _ I . . . X.. .... M

Next

/
Thumbnails
Contents