Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.9.a/4)
1985-06-20
A hallgatók nagy rásnának nslltlkal tájákonottsága ás érdeklődése jó, általános műveltségűk, olvasottságuk is a megfelelő eeinvenalon ven. Évköni tanulásuk visnont nem elég rendeeeres. Emiatt an eentályfoglalkonáeok vitái leginkább a politikai kárdésak falé irányulnak. An elméleti és a munkásmongalom történeti kérdéseket is a napi politikával összefüggésben vitatják, ami nem volna baj, sőt kívánatos is, ha kellő elméleti alátámasztással történne. Az esztályfoglalkezásókén a tananyagot nem sikerül minden témában kellő átfogással ás tematikusán áttekinteni,a készülés hiányában. A kiselőadásokat ugyan komolyan veszik, de egyetlen témából elmélyültebben gondolkodni F nem nagyon lehetséges, ezért többnyire a kiadott irodalom vázlatát mondják vizeza. Az aktuális témákhoz közeledve fokozódik az érdeklődés, de többnyire a kivánoeiság szintjén, esetenként politikai türelmetlenséggel, sőt helyenként demagógiával is párosulva. Egyik legjelentősebb gondunk, ávről-évre visszatérően, begy az MLEE hallgatói közül osak nagyez kevesen, 15-20 %, akik az előző két évben megszerzett ismereteket felidézni ée alkalmazni is tudná. Minden erőfesztiésünk ellenére sem sikerül elérnünk, hogy bétről-bétre tanuljanak hallgatóink, igy bár a számonkérésekre, vinsgákra átveszik az anyagot, annak alkalmazásáig osak kevesen jutnak el. /ez a tapasztalatuak vezetett abbez az elhatározásunkhoz, begy át kell térni a kieoeeportee oktatásra, ée igy sokkal jobban megesarvezbető, késbentartbató a számonkérés, a folyamatos feldolgozás/. A hallgatók összetétele, megjelenési és tanulmányi fegyelme <? Ab I. évfolyamon 7 osztályban l4l hallgató kazdte meg tanulményait, a Jalenlegi létszám 127. Nem sikerült az alőző évakben \ is tapasztalt magas lemorzsolódási arányon változtatni. A következő évek fő feladata kall legyen ezen javítani éz a lemorzsolódás ekeit feltárni. | % Y j f — 10 — ...