Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1984 (HU BFL XXXV.9.a/4)

1984-11-01

Mint VGMK-tag, problémaként tárta fel, hogy ez a munka nem rendszeres. A kereset 2,5-szerese a hétköznapinak, s ebbe a munkába sokszor a műszakiak is besegítettek. Jelentős szám­ban vettek részt a párttagok is. Elmondta továbbá, hogy a VGMK náluk is sok vitát váltott ki különböző fórumokon. Saj­nos a VGMK-ban dolgozóknak kevés idejük jut a családra, a szabadidő hasznos eltöltésére, tt Egyetértett a jelentésben megfogalmazott javaslatokkal. p dr.H Nagy Mihály elvtárs H HMfl Véleménye szerint az anyag készítői igen széles körben vizs­gálták a VGMK tevékenységét. A közvélemény elfogadta ezt a tevékenységet. Javasolta, hogy ezt az anyagot küldjék ki a vállalatokhoz tanulmányozás céljára, hogy a jövőben hasznosítani tudják a levont következtetéseket. Jónak tartaná, ha a főmunkaidőben is olyan szakmai összetétel, munkaszervezés alakulna ki, mint amilyen a VGMK-ban tapasztalható. Szerinte a VGMK-k létreho­zása gazdaságilag és politikailag egyaránt indokolt volt. Ha a gazdasági lehetőségeink lehetővé teszik, hogy ezeket a jö­vedelmeket, amelyeket a VGMK-ban megkeresnek főmunkaidőben lehet majd elérni, akkor a munka sokkal hatékonyabbá, fegyel­mezettebbé válik. Javasolta az anyagot elfogadásra. Zentai Gábor elvtárs \:'"ó y>? Elmondta, hogy valamennyi vállalat párt VB-je megtárgyalta már ezt az ügyet. A Tungsramnál a dolgozók 2 %-a dolgozik VGMK-ban, ezzel szem­ben a többi termeli meg a nagyobb részt, ezért nem szabad a VGMK tevékenységét túlértékelni. Véleménye szerint ez a tevé­kenységi forma nem marad meg, de a VGMK-ból sok tapasztala­| lo _____________j í j P jM* l_____________________________________-_____________________________________ ta

Next

/
Thumbnails
Contents