Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1974 (HU BFL XXXV.9.a/4)

1974-04-11

említeni, hogy a tartalmi munka területén nagyon sok még a tenni- ; való. A munkabizottság a jelentés összegezése során nehéz hely­zetben volt, mert viszonylag röviden két nagy témát kellett fel­dolgozni. Az az igazság, amit mi itt a jelentésben összegzünk annál sokkal több az apró eredmény és a negatív jelenségek is a pártszervezetekben. Mégis azt tudjuk mondani, hogy az elért fej­lődés eléggé szembetűnő. Meg kell azt is mondani, hogy a legne­hezebb feladat a tudati tényezők alakítása még a párttagság köré­ben is és ennek érdekében a tapasztalt párttagságra az elkövet­kezendő időben nagyon komoly feladat hárul, hogy a párttagság körében minnél jobban a tudati tényezőket erősíteni tudjuk. HOZZÁSZÓLÁSOK:---------------------------­fa Kozák elvtársnő: A jelentésben a közép és alsóbbszintü megfogalmazást pontosítani 4 szükséges, inkább mondjuk alapszervek, pártszervek. Az MPI-ben folytattam e témában csoportos beszélgetést. A párttagok a párt határozataival egyetértenek, kiállnak a végrehajtás mellett, az üzemi feladatok tárgyalásában részt vesznek, az üzem konkrét ter­melési feladatait ismerik, azonban a probléma ott van, amikor valaki elkezd höböbögni valamiért, akkor nem nennek oda, nem ma­gyarázzák meg neki, nem állnak oda vitatkozni vele, ráhagyják. Az MPI-ben a legnagyobb gondok ott vannak - mondják az alapszer­vezeti párttitkarok - amikor vitás kérdések vannak nincs megfe­lelő segítőtársuk. Felvetődött a fegyelmezettség kérdése. Nem vonják felelősségre azokat, akik különböző hibákat követnek el. Az alapszervezetek mindig felülről várnak intézkedést. Felhozták, hogy régebben ha egy párttag ezt, vagy azt cselekedte, felelős­ségre vonták érte, most nem. Nekünk oda kell figyelni arra, hogy a pártvezetősóg választásnál olyan egészséges káderkiválasztást hajtsunk végre, amely bizonyos mértékig erősitei a pártszerveze­fa teket. Káder elvtárs: A tapasztalatok összegezése nem volt könnyű feladat, s a párt­épitési bizottság egyértelmű pozitiv munkát végzett. A jelentés bemutatja az általánosságban meglévő helyzetet. Sok gond volt ebben, mert a tapasztalatok elterőek, nehéz lett volna megítél­ni a szinteket, nekünk általánosítani kellett. Az anyag alapot ad arra, hogy a pártszervezeteknek ezzel segítséget adjunk ahhoz, hogy kritikusan, önkritikusan feldolgozzák a témát és megjelöl­jék feladataikat. A Bizottságot is megragadta az a szám, hogy 0,6 % a minőségi csere. A taggyűléseken is fel kell hivni a fegyelmet arra, hogy ez nem elfogadható szám. A problémás pártta­gok ügyében léptünk előbbre, kimozdultunk a holtpontról, de ennek lerendezése hosszabb időt vesz igénybe. Az előterjesztést ja­vaslom elfogadásra. Filipszki elvtárs: Egyetértek azokkal, akik azt mondták nehéz volt az anyag össze­állítása, A jelentés és a megállapítások hü képet tükröznek a kerület politikai életéről. Ebből az anyagból a negatívumok kö- ^ S , — _______ -- — ---X.. . ____ . -.__________

Next

/
Thumbnails
Contents