Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1982 (HU BFL XXXV.9.a/3)
1982-04-26
és nemzeti kultúra értékeinek terjesztését, számuk növelése, tnun-A társadalom szükségletei és céljai egyaránt igénylik a szervező vezető, kulturaközvetitő funkciók megalapozását és a gyakorlatban A közmüvelődséi párthatározat hangsúlyozza: "Az értelmiség közmüvelődséi tevékenységét fontos pártmunkásak kell tekinteni és annek úgy gondolom, jelentős tennivalóink vannak az idézetben olvasottak megvalósitásában, s abban, az egész értelmiséget a közművelődés hajtó ereiének tartsuk, s hogy ezt az erőt működtessük, ahhoz közösen kell megkeresnünk a lehfeőségeket. Itt elsősorban a kerületünkben jelentős számban solgozó mérnökök, közgazdászok, orvosok, s nem utolsósorban a pedagógusokra gondolok. Meg kell vizsgálnunk, milyen tényezők folyásoljáíc be a szerpfelismerést, vállalást, a közművelődési kedvet, energiát. Sokszor emlegetjük a pedagóguspálya elnőiesedését, ennek előnyeit, hátrányait. ■ Témánkkal összefüggésben egy dologra utalnék. Még mai is a nőkre hárulnak a gyermekneveléssel és a háztartással kapcsolatos, aránytalanul nagy terhek, megakadályozva ezzel a közművelődésben nekik szánt részvételt is, ennek alapfeltételét a rendszeres és igényes önművelést. Ennek veszélye nagy lehet, mert a pedagógusok permanens 7 önművelésére a feltételeket biztosítani szükséges. Feladataink tehát a személyi feltételek megreremtése terén igen jelentőlsek, sokrétűek. A továbbképzés záloga lehfet, ha a kerületben felhalmozott szellemi tőke elsődleges hordozóiban, az értelmiségben tudatosul közművelődési hivatásuk fontossága. A kő müvelődsének közös terheiben való részvétel igy egyenlőbbé válna, hatásfokában, hatásfokában megsokszorozódna. Harnócziné Bakó Erika Felszólalását azzal kezdi, hogy jónak tartja az anyagot. Az Ady Endre Művelődési Háznak mond köszönetét, amiért a leányte otthonuknak segítenek programot szervezni, ügy gondolja, hogy jobban kellene propagálni a művelődési ház programját. Jónak tartja a szocialista brigások klubját, csak az a baj, hogy nem épül a három műszakra. Javasolja, hogy miután Megyerről az idős embereknek messze van az Ady Müv. Ház, a Cérnagyárba kihelyezhetnének programot, mert oda szívesen elmennének az idősebb emberek. Az Újpesti Munkástovábbképzővel jó a kapcsolatuk. Többek között segítenek agitálni a 8 általános iskola elvégeztetésében. Ha törvényt hoztunk, hogy a 8 általánost el kell végezni, akkor iskolaköteles korban járják ki, ne az üzemekkel végeztessék el. A közművelődési központ integrálását jónak tartja, mert vannak amik nincsenek kihasználva. A bizonyos rétegeknek a képzését kellene folytatni, de nem a munkástovábbképző rovására. A munkás továbbképző jellegét nem kellene el ven. i. Csizmár Gábor elvtárs A kerületi Párt Végrehajtó Bizottság szeptember 30-i döntésének WMWMíg re iTBZt f_______Y_________ J