Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1982 (HU BFL XXXV.9.a/3)
1982-04-26
eléséről, a IV,. kerületi Tanács VI. ötéves tervre szóló közmü-Hasznos és jó* hagyomány kialakulását érezzük akkor, amikor időnként a lényegesebb kerületi szintű döntések előkészítése során a kerületi Tanács a fiatalokat képviselő kerületi KISZBizottság elé terjeszti véleményezésre az elképzeléseit. így került sor kb. egy évvel ezelőtt a IV. kerületi Tanács VI. ötéves tervének, majd kb. fél évvel később a megépítendő művelődési ■ A VI. ötéves tervidőszakra szóló tanácsi közművelődési elképzelésekről alkotott véleményeket a kerületi KISZ-Bizottsácj állásfoglalásban rögzítette, melyet a kerületi PB és a Kerületi Állásfoglalás a Főv. IV.kér. Tanács VI. ötéves tervre szóló közművelődési elképzelésekről. . A közművelődés tárgyi és személyi feltételeinek fejlesztésével kapcsolatban: te 1, Mozgalmi eszközeinkkelsegitjük az uj művelődési központ határidőre történő átadását, konkrét igények alapján társadalmi munka akciókat szervezünk , elsősorban a végső kivitelezési, takarítási, berendezési feladatok elvégzésére. 2. Javasoljuk, hogy az elkészülés határideje előtt egy évvel készüljön el az uj művelődési központ és a megmaradó telephelyek tartalmi munkájára, valamint a személyi- anyagi- tárgyi feltételek kialakítására vonatkozó VII. ötéves tervidőszakra szóló terveezet, melyet véleményeztetésre terjesszen a Tanács vezetése a kerületi tömegszervezetek vezető testületi tömegszervezetek vezető testületé elé. . 3. Egyetértünk a lakótelepi közművelődés fejlesztésére vonatkozó elképzelésekkel. Javasoljuk, hogy készüljön program az iskolákban, pártkörzetekben, üresen álló kis felújítást igénylő épületekben, közösségi helységekben megvalósítható közművelődési munkaformákra, akciókra, rendezvényekre. te 4. a személyi feltételek továbbfejlesztése érdekében javasoljuk valamennyi intézménynél és mozgalomnál a munka társadalmasitásáank erősítését, az intézmények társadalmi aktivahálózatának kiépítését. A közművelődéssel hivatásosan foglalkozók kiválasztásakor a szakmai képzettség mellett egyre erősebb tényező legyen a társadalmi munkában színvonalasan végzett hasonló jellegű tevékenység. A tartalmi munka továbbfejlesztésében 1. Egyetértünk a feladattervben megfogalmazott főbb irányokkal, melyek közül kiemelten fontosnak tartjuk:- a gazdasági élet törvényszerűségeivel, folyamataival, összefüggéseivel kapcsolatos közművelődési tevékenység kialakítását.- a munkahelyi és lakóhelyi demokrácia továbbfejlesztése érdekében végzendő politikai, jogi tudatformáló tevékenységet.- a közoktatás és közművelődés együttműködését. * > ö_______ ti v«fa ..., * f|i.