Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1973 (HU BFL XXXV.9.a/3)
1973-09-27
A gazdasági vezetők hatékonyabb tevékenysége 1972. elojo őta kozd érozhotőon kibontakozni és az ifjúsági törvényből, valamint az lo43-as kormányhatározatból adódó feladatokat az olmult évben a vállalati tervükben Aomplex tervekbon/ megfogalmazták. Ezek elkészítésénél figyelembe vették a KISZ-szorvozot véleményét, javaslatait. Növokodott azon fórumok száma, ahol a gyár felsőszintű vezotŐi találkoztak a fiatalokkal és az okot érintő problémákat megbeszélték. Ilyenek voltak pl. az ifjúsági ós IMÍT fórum. Szaporodott az üzemi lapokban mogjelont ifjúsággal foglalkozó riportok és cikkek száma. Y i Azonban a vállalatok közép- és alsóbbszintü gazdasági ogységoi- ' n nél előfordul, ho© a KISZ-alapszorvozot vezetőinek, képviselőinek véloményét, még a fiatalokat közvotlonül érintő kérdésekben som kérik ki. Megállapítható, hogy ma már a vállalatok folsőbbszintü gazdasági vezetői az ifjúságra vonatkozó rendelkezések végrehajtását rendszeresen ollonőrzik, értékelik, Egószébon fojlődik a határozat helyes értelmezéséhez ós végrehajtásához nólkülözhototlen közszemlélet^ Az ifjúság magatartásának, igényeinek stb. mogitélésébon - a jogos bírálatok ra mellett - kovosobb a szélsőségos vélomény, A fiatalokkal való foglalkozás, az alkalmazott módszorok azonban még nem elég differon«iáltak, s oz vonatkoztatható a pórt-, gazdasági-, szakszervezeti tevékenységre egyaránt, do a KISZ- nok is vannak ebben még tonnivalói. Az anyag bevezetőjében rögzitást nyortok a vizsgálat módszbroi. így boszálgotást folytatott a bizottság olyan KISZ funkcionáriusokkal, akik párttagok. A beszélgetések főbb tapasztalatait a következőkben lohot röviden összogoznit — 6 — '----------------------------------------------------------------------------------:--------------------------------------------------------------------------------r a