Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1967 (HU BFL XXXV.9.a/3)
1967-04-20
| MWBMWW IROTI ÉWiimniTIIHVWWa I ■■ - . ■ I t- 3 -A sokéves tapasztalat a kongresszusi határozatot messzemenően igazolja, mert a tagjelöltek kiválogatása olyan fokon történt, amelyeknek 99 %-át a felsőbb szervek jóváhagytak. Fegyelmi büntetéseknél sincs túlsúlyban a tagjelöltek, vagy az uj tagok által elkövetett valamilyen fokú fegyelmezetlenség megoszlik a régi és az uj között. A kerületi Pártbizottságnak magának is kevés tagjelöltfelvételt kellett visszautasitani.A helyes arányok kialakítására nagyobb figyelemmel kelíllenni, gyakoribb ellenőrzést kell az önálló felvételi joggal rendelkező pártbizottságok felé gyakorolni. A jelentésben leírtuk az évi statisztika alakulását .Ennek- vannak pozitiv és negatív oldalai. Az összetétellel nem vagyunk elégedettek. A múlt év azonos időszakához viszonyítva visszaesés nincs, ami az össz< tételt illeti, a 46,2 %-os munkásarányt kevésnek kell tartanunk, ebbe az irányba nagyobb erőfeszítéseket kell tenni, a munkások arányát a kerületben erőteljesen meg kell növelni.Annál is inkább szükség van erre, mert úgy látjuk, hogy egyik-másik helyen pártszervezeteink sem fordítanak erre kellő gondot. A Bútoripari Vállalatnál ebben az időszakban 5 tagfelvétellel foglalkoznak, az 5-ből cs$ik 1 a munkás, A fejlődés egyenetlensége. Úgy alakul a helyzet, hogy hullámvölgyek keletkeznek, jelenleg is vannak olyan pártszervezeteink, ahol hosszabb idő óta tagfelvétel nincs ós nem is terveznek. A VB. olyan álláspontot foglalt el, hogy a nagyüzemi PB-k, csucstitkárok, apparátus beszámoltatásával félévenként a Végrehajtó Bizottságot tájékoztatni fogja az összetétel alakulásáról, az önálló joggal biró nagyüzemi felvételekről, általában arról, hogy hol van lemaradás. A pártépitési tervekkel kapcsolatban vannak olyan tapasztalataink, hogy ezek a tervek mechanikusan vannak értelmezve. Ezt is rugalmasabban, az élethez igazítva kellene felfognunk. A pártépitési tervek tervszerűségét is jobban biztosítani kellene# Azt a gondolatot is felvetném, hogy szükségesnek tartható-e kell-e ilyen pártépitési tervet készíteni. Véleményünk szerint helyes, ha valamilyen kerete van, az volna jó, ha rugalmasan, a konkrét gyakorlati élethez igazítanánk ezt. A tervek nem mindenütt meghatározott időre szólnak, van, ahol 1 éves, van ahol 3 éves pártépitési tervet készítenek. Álláspontunk az volt, hogy 2 évre előre próbálják ezt kialakítani. 1 | _ 24___ | i _________________________________________________________________