Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1967 (HU BFL XXXV.9.a/3)
1967-04-20
| < mm l\> pm A pártépitési munka módszereivel kapcsolatban 3 kérdést érintenék: - a tömegszervezetek felé való munkát, pártcsoportok munkáját, pártmegbizatások kérdését. A kongresszusi határozat, a Szervezeti Szabályzat módósitása uj vonásokkal egészíti ki a pártépitési munka eddigi gyakorlatát. A pártórtekezlet beszámolójában szó volt arról, hogy a tömegszervezetek felé nem támasztunk elég igényt a pártépitési tevékenységre. A jelenlegi vizsgálat tapasztalatai azt mutatták, hogy a tömegszervezetek annyira és úgy foglalkoznak a pártépitési tevékenységgel,, amilyen igényeket feléjük pártszervezeteink támasztanak. Ebből következően azt a megállapítást kell kialakítanunk, hogy szükséges a pártszervezetek határozott lépése a tömegszervezetek felé. Azt is fel kell vetni hogy hogyan. A KISZ-nél tisztázva van. A többi tömegszervezetnél nem kollektíván történik az ajánlás, nem lehet kollektiv ajánlást tenni, hanem az ott dolgozó kommunista vezetőknek kell javasolni, méghozzá nagyon aláhúzva, a legjobban dolgozó aktívákat. A szakszervezetek segítségével nagyobb gondot kell fordítani a jövőben a szocialista brigádok felé. A szocialista brigádok azok az egységek, amelyeken bel,ül legalkalmasabban nevelődnek az emberek. Ha mi ilyen konkrét igényt és azt a módszerbeli munkát folytatjuk, hogy az ott dolgozó kommunista vezetők felé olyan igényt támasztunk, hogy körükből folyamatosan tegyenek javaslatot pártépltésre, akkor ilyen vonatkozásban elérhetjük, hogy a párttagság politikai szinvona^ la is emelkedjen, ha a legjobban dolgozó aktivákból válasszuk ki az újonnan felveendő tagokat. A kongresszusi határozat a pártcsoportok szerepét jelentősen megnövelte két vonatkozásban - az előkészítés időszakát és a felvétel utáni foglalkozást illetően. Az az álláspont„alakult ki, hogy a pártépltő munkát a pártcsoportokra kell építeni. Azokat kell megbízni a kiválasztással, a taggyűlésre való előterjesztéssel, a felvétel után a kollektíva segítésével. Ez nem jelenti az egyéni ajánlók felelősségének csökkentését. Az ilyen munkamódszer azt is jelenti, hogy a pártcsoportbizalmiakat rendszeresen be lehet pártósoport értekezleten, taggyűlésen számoltatni arról, hogy hogyan halad a pártópitő munka. f T I 1----------------------rw— > - 3 iJi----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------*