Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1963 (HU BFL XXXV.9.a/3)
1963-05-31
Bakró elvtársi. Van a kerületünkben olyan üzem, ahol 2 kihelyezett osztállyal^ indultunk megés a megnyitó diozos külsős gok között;;;zajlóit 1c, az'ünnepi b szódét az i,,ao tó elv tán r-onc oóta^ Ki jelent ott e , hoj-y ha problémák adóénak nyugodtan menjen/ / csak hozzá, og is indultunk.' de nagg volt a lemorzsolódás, boszeinigakartám az igazgató elvtarssal, aki azt mondotta nekem, íolaúatóftüa termelés, az emberik intézzék el maguk között a váltást. Nagyon szeretném kérni, ha igírünk a dolgozóknak tanulással kapcsolatban, tartsuk ' be, vagy ne Ígérjünk. Feltétlenül szükséges a vállalna politikai vezet-' sének, gazdasági ' veze hősének oda állni a dolgozók mell. &^ ■ iiiüszakcserét elintézni, nem elégséges az, ka két dolgozó beszéli ezt meg. A másik az, ha egyszer indítunk üzemi oktatást, akkor a biztosított helyiséget biztosítsak a dolgosok számara. Az elmeit évben nagy nehézségeink voltak a Duna Cipőgyárban. Nagyon ZY szép, megfelelő korszerű helyiséget kaptunk, de időnként elvették tépünk-A kiválasztás szempontját nem tudjuk az előképzettség szempontjából érvényesíteni, tudjuk az volna a helyes, ha egyforma előképzettségű emberek lennének egy osztály an. Vannak nagyon fiatalok, akik nem nagyon fegyelmezik magukat. Idősebb elvtársakat ültetünk melléjük es bizony ez nagy hatással van rájuk.. Az uj ut keresésében az Egyesült Izsó jött segítségünkre. Eljutottunk odáig, hogy jövőre egy kísérleti iskolát nyitunk a PB. segített, 2 olyan helyiséget kaptunk, ami teljesen rendelkezésünkre bocsájtottak. A tananya ot két részre osztjuk, a humán tantárgy felévi.” folyik, a másik félévben a szaktárgyakat tanítjuk, A mi közösségi kollektívánk kidolgozta a szempontokat, amelyek szerint elérhetőnek látszik, hogy elvégezzék az osztály anyagát. Ha ez sikerül más üzemben is hasonló kezdeményezéssel léphetünk fel. Az üzemeket járva találkoztam problémákkal, propagálják_az e$ye^ temet, szaktechnikumokat, gimnáziumokat, de a dolgozók általános iskolájának propagálásával nem találkoztam. Köszönetén szeretném kifejezni a pártbizottságnak a tantestületem és a magam részéről, hogy ilyen fontosságot tulajdonit az iskoláztatásnak. Oszoli elv a cos: Az anyaggal kapcsolatos problémákra szeretnek válaszolni. Az általános iskola tantermi reform ez év szeptemberben elkészül, az ország 2o osztályába'vezetik be. Végleges bevezetését 1965/66 étben tervezik. Ez az uj tanrend sokat vesz figyelembe, megoldja az itt felmerült tankönyv problémákat is. Arra szeretném felhívni a figyelmet, Hogy az általános iskola felé fordulunk. Váltó osztályos iskolákat csak úgy lehet szervezni, hogy m.-g az iskolái óraterv elkészítése előtg az iskola igazgatója, az üzemek vezetfii megbeszélik és az óraterveket akkor úgy tudják elhelyezni, hogy a pedagógusok az üzembe is ki tudjanak menni. | % |- 11 -