Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1963 (HU BFL XXXV.9.a/3)

1963-04-08

elmondja itt egy ; old ót. Mi tavaly, vagy tavalyelőtt ruhasuti óban rósz/ésjtel tűkaz e lonforra­­í'i dalom alatti bűneiért Dóri Tibort, i ró embert * Most elv társak néhány hónappal ezelőtt útlevelet kért, hogv enged - j ük ki c"t Ausztriába, Nyugat-Néma toriíz ágba, Franc ia- ás Svéd ország­ba, nyugati körútra, az útlevelet, rcn .1 apta. Ki is ment, ár azóta a 3-4 oroz. got járja, amikor Becsbe érkezett, ott százéval várták fotóriporterei , m aj súg:'/'ók Is a i u ásó m .en, amit Rácsban tartott 6oo-7oo ember gyűlt össze, holott Beeeben az i rodalo . iránt ilyen n"gy érdeklődés nem szokott lenni, pláne egy ilyen felolvasás iránt, de itt őrá i tasi tömegek voltak, de itt a hangsúly ne az iroda - lom, hanem a politika iránti érdeklőd és vitte őket oda óé szenzációt vártak ettől az embertől. Aztán napokon keresztül nyi 11a,korátokért ostromolták és amikor-már nem tudta állni az ostromot, akkor nyilat­kozott, és azt mondotta: Hogy tőle politikai ■nyilatkozatot ne vár­janak, mert ő nem politikus, hanem iró, és az iró ne beszéljen, hanem a müvei beszéljenek, és ennek alapján alkaossanak róla véleményt. Hát ni n különbség, ő 1956-ban nem azt mondta, hogy ő ne:,; politikus, hane;, iró, hanem azt mondta, politikus, őst helyesen mondta, ő iró és nem politikus. Mi .ezt akarjuk, ha ő iró lett volna azért le se csuktuk vona. Azután igy folytatta... r.Ing.yarorsz ágon az emberi jogok nagy részét megvalósították. A rá vonatkozó Ítéletet igazságtalannak tartja, de az kétségtelen, hogy ő 1956-ban komoly hibákat követett el. Kijelentette, hogy Ma­gyarországon alkotó szabadság van, egy tlen korláttal, hopp a szo­» : cializmussal ellenséges nézeteket ne hirdessen valaki. C mondotta, Déri Tibor, ő viszont ezt önként és s: ívesen vállalja, mert ő agát szocialista Írónak tartja, heg kell mondani elvtársak, hogy leesett a sok újságírónak' ős fényképésznek, a hallgatóknak az álla, ezt nem várták és nem ezért mentek el 6-7oo~an a felolvasására és ne . ezért vártók fotóriporterek százai az állomáson» Ni amikor kiengedtük Becs­be nem tudtuk, hogy mit fog mondani, kockázat volt, de ;-i történt volna, ha ellenségesen nyilatkozott volna, ha ellenségesen nyilat­kozott volna? Hát a Magyar Népköztársaság azt is kibírta volna, hogy a Dóri Tibor ellenségesen nyilatkozzon, mi rólunk mór annyi >; ind ént mondtak, amit a Déri Tibor mondott volna némi rosszat, ettől még •mindig nem bukott volna meg a magyar proletárdiktatúra. De ” nem ezt választotta, korrekt volt és úgy látszik, hogy a nézetei megváltoz­tak ás ez jó. I1 e r b ze ne in v a,, yu nk bizt o s ak ab a n elvt á r s a k, h o g y m inde n k i , akit most mi kienged tünk mind ilyen folyann tón megy végig, mint Dóri Tibor. Nem! Sőt,, biztos, hogy nem mindegyik, őst sokak kijönnek és kérdezik tőlük, hogy mi a véleményük, most -.ég nem szólók semmit szót akarok nézni. És szétnéz, mglátja, az országban a közállapoto­kat, a hal zetet, a lakásépítést és n tán majd foglaljon állást • Ha úgy találja, .hogy egyetért velünk, köszönj ük, rendben van, méltó volt az amne ztiára. Lesz olyan, aki nem ért velünk egyet, hallgat, mi is dolgozunk, 6 is dolgozzon és hallgasson. Ha pedig lesz olyan, aki nem ért velünk egyet, és nem hallgat, hát elvtársak a Magyar Népköz társaságnak lesz ereje ahhoz, hogy ezt a néhány embert vissza­vigye oda ás leüljék azt, amit most mi elengedtünk nekik, plusz még |___________________________________yy^_. I 11 i

Next

/
Thumbnails
Contents