Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1960 (HU BFL XXXV.9.a/3)

1960-10-31

j : í%i;S£' f / Kerületi iparunk - a Pártértekezlet határozatát teljesítve okt. 4-én befejezte 3 éves tervét. Mutatóink tűiteljesítése ezért is lényeges a népgazd. számára, mert a kér. ipar. a Ép.Ipar 8.5 /-át adja. Az ismertetett eredmények népgazdasági és kerületi szinten egyaránt igen jelentősek. De ez mást is bizonyít !! Bizonyltja: hogy a párt gazd.pol. helyes jó politika, megfelelően szolgálja dolg. népünk érdekeit, s megfelel pártunk általános politikai vooalvezetésének. Bizonyítja, hogy a dolgozó tömegek ezt a helyes politikát meg­értik, síkra szállnak érte, harcolnak eredményes megválósi- C* t ágáért. Azonban* e nagyon jelentős gazd. sikerek mellett, különösen ez év folyamán gondjaink is megszaporodtak. Népgazd. feszültségek kelet­keztek, részben már 1959-ben meglévők is mélyültek el. Ezek a fe­szültségek erősen zavarják további fejlődésünket. iáí]2£Ih-jÍ § ADDí nek? 1.'/ Nemzetközi fizetési mérlegünk egyensúlyának hiányában 2./ Az árualap - vásárlóerő összhangjának hiányában 3./ A beruházások és az ipar anyagellátásának akadozásában. k*-s, A mezőgazd. szoc. átalakulásának meggyorsulása jelentős válto­zást eredményezett az eddigi termelési viszonyokban. Ez az átala­kulás egész népgazd. érintette. Megváltoztatta a nemzeti jövedelem elosztásának aranyait. Egészen rövid idő alatt a szántóterület 77 /. szoc. szektor. A községek jó része a közös gazdálkodás útjára lépett. Rövid idő alatt nagyot léptünk előre. Ez pedig uj be nem ter­vezett szükségletek jelentkezésével járt együtt. Ezek azonnali kielégítése elől m.o. nem zárkózhatott el, éppen a szoc. fej­lődésünk érdekében. Lényegesen emelni kellett a mezőgazd. pénzügyi támogatását, Míg: 1958-ban nemzeti jövedelem 4 % lett íord.a mezőgazd.támog. 196o-ban a " " 11 ”-át"vette igénybe. Mig: 1958 - mezőgazd. beruházás 2.7 milliárd Ft. L 196o-ban már 7 milliárdot tett ki. | : í-------------_J — — «r ---4.

Next

/
Thumbnails
Contents