Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.9.a/1)
1985-02-23
Mindazok a mutatók, amelyek éppen a munkaképes korosztályra vonatkoznak meglehetősen rosszak, nem javultak az eredmények a szülészeti vonatkozásban sem, még mindig sok a koraszülöttek aránya és a csecsemőhalálozás sajnos még mindig európa utolsó soraiba tartozunk a számokat illetően, ezen belül a IV. kerület eredményei jobbok a fővárosi átlagnál, de rosszabbak a vidékinél ós azért bizonyos helybentopogás tapasztalható az elmúlt két-három évben. A prevenció irányába történő szemléletváltozáshoz nem csak nálunk orvosoknál, és egészségügyieknél szükséges, hanem pl. a lakosságnál is. Többen említették pl. hogy a gyógyszertári hálózatot a lakosság elégtelennek találja. Ugyanis nem az az egészségügynek a feladata, hogy megtöltse a gyógyszertárakat, egyáltalán az a feladata az egészséges életmódra nevelés meg pont éppen az egyik célja lenne. Azért mert valakinek feszültségei, konfliktusai vannak valóban egyszerűbb felirni rnarékszámra a nyugtatókat, de nem ez a helyes eljárás. Világszerte kibontakozó tendencia volt, hogy a szép mozgáskultúrával a szabadidő jobb eltöltésével, jobb kihasználásával a sportolási lehetőségek növelésével egy egészséges életvitellel kell megoldani. Tehát én ugy érzem, hogy nem mindig kell engedni a lakosság ilyen jellegű, ez nem csak a gyógyszertárakra vonatkozik- számos egyébre is ilyen jellegű igényeinek és nyomásának, Én ugy érzem, hogy az elmúlt öt évben számos olyan változás történt amiben az eredetileg összeállított cselekvési programunkat a VII. öétves terv előtt közösen a kerület politikai, állami és társadalmi szervvóvel egyeztetve bizonyos fokig fölül kell vizsgálni. /meg kell változtatnunk/ Most az is kétségtelen, hogy azért a tárgyi feltételeink sem olyan jók, hát pár szót az előbb a műszerezettségről beszéltem, de itt elhangzott az, hogy uj lakótelepeink mennyi mindent kopnak mire megépülnek. Hát sok mindent kaptak, de azért egyet©em , a lebontott körzeti rendelőle közül csak ogy lett visszapótolva és hosszú évek óta bizony kettőnek a visszapótlásával a rekonstrukciót irányítók adódok maradtak. Meg kell mondanom, hogy az év folyamán a beköltözések üteme ilyen ós hát ugy értesültünk, hogy ilyen lesz az alapellátásban elsősorban'lesznek problémáink, mert ideiglenesen működő helyiségekben dolgoznak körzeti orvosaihk nem megfelelő körülmények között, mint felnőtt, mint gyermek vonalon egy pár helyen, tulajdonképpen csak egy korszerű rendelő van a Pozsonyi utón, a többi az mind más céllal épült valamikor régen 30-40-50-80 évvel ezelőtt és tokintettel arra, hogy a XIII. Kongresszus egészségügyre vonatkozó irányelvei ós a ja ró betegei látássá, alapellátás fejlesztést tűzte ki célul., hát ilyen körülmények között mig a rendelők meg nem épülnek, visszapótlásra nem kerülnek, hát bizony lesz zsúfoltság, lesznek rossz körülmények, nem megfelelő higiéniás körülmények.Ebből is kitűnik, hogy az egészsógpgynek, az egészségügy kérdéseit nem lehet izoláltan szakmai kérdésként kezelni. Társadalompolitikai hatása megmutatkozott az 1981-es évben lezajlott, nagy érdeklődést kiváltó társadalmi vitából is. Igaz, hogy nern vitt semmire, de reméljük, hogy egyszer elérkezik az az idő amikor valahol, valamilyen szempontokat egyeztetni tudunk és a mi egészségügyijeinket is elhelyezzük a szocializmus építésének megfelelő szintjén ós lépcsőjén. Bőven van tennivalónk. I — _J /- 107 -