Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.9.a/1)
1985-02-23
Azonban azok a tények amiket fölsoroltam a szivérrendszeri beteqséqek az egészséges életmód, az egészségre való nevelés, eqy eqószséges ifjúság,minél kevesebb sérült gyermek,olyan idős kor amikor az idős kori következményekkel számol és nem azt kell mondani, hogy idős az már beteg is. Tehát ezeknek a kérdéseknek a megoldása, ez biztos nem megy eqyik napról a másikra, de az is biztos, hogy az egészségügy eqyedül ezt semmiképpen sem tudja megoldani. Ezt együtt ezeket a kérdéseket a o éves korú - igy szokták mondani az újszülöttet - egész idős korig azokról való gondoskodás is, ez kizárólag társadalmi összefogással, társadalmi szinten, össztársadalmi jelentőségében kell megoldani. Én azt hiszem, hogy ezt az utat kell járnunk ebben a kerületben is ósüahet, hogy öt év múlva móg ennél is biztatóbb eredményekről fogunk majd beszámolni. , A magam részéről a beszámoló irásos dokumentumait, a kiegészítéseket elfogadom, és elfogadásra javaslom. Keztvüs József elvtárs /elnök/ Megköszönöm Frekott elvtárs hozzászólását, mielőtt Darányi elvtársat felkérném hozzászólásra szeretném bejelnteni, hogy a IV. kerületi KISZ Bizottság és Úttörőelnökség küldött táviratot, a táviratnak a szövegében megfogalmazottak teljesen szinkronban vannak azzal amit Szabó elvtárs a hozzászólásában elmondott ezért csak azt szeretném kiemelni belőle, hogy a fiatalok biznak a pártban, kifejezésre juttatták a táviratban azt, hogy tudják hogy a párt ismeri a porblémáikat, kérik ebben a m®9“ oldás módját megtalálni a lehetőségek határain belül, egyébként a pártórtekezlet határozatainak végrehajtásában maradéktalanul részt kívánnak venni. , Köszönjük a KISZ Bizottságnak és az Utt orőelnokseg taviratat. Hozzászólásra következik Darányi László elvtárs, a IV. kér. Pedagóqus Pártszervezet küldötte, a IV. kér. Pártbizottság tagja, a 22.sz. Puskás Tivadar Szakmunkásképző Iskola igazqatóhelyettese. , . Kérem hozzászólásra készüljön fel dr.Csontos Bozsef elvtárs. Darányi László elvtárs TISZTELT Pártértekezlet! Kedves Elvtársak! Az MSZMP IV.ker. Pedagógus Bizottságának február8-i pártértekezletén a pedagógus küldöttek már szóltak kerületünk közoktatásának eredményeiről, gondjairól. A pártórtekezlet meghatározta az elkövetkező évek tennivalóit, elfogadta a XIII. Kongresszus irányelveivel kapcsolatos állásfoglalást. Élve a lehetőséggel mégis szót kértem ezen a tanácskozáson, hogy közoktatásunk bizonyos értelemben speciális területere a szakmunkásképzésre betekintést adjak. tó 7_____________ ——- 103 -1 ______________________________________________________