Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1980 (HU BFL XXXV.9.a/1)
1980-02-16
Ugy gondolom jelen Időszakban a téma társadalmi szerepét nem kell külön hangsúlyozni. Amikor a korszerű termékszerkezet kialakitásáról, a minden piacon versenyképes termékekről, hatékonyabb módszerekről, technológiákról beszélünk egyben a kutatás és fejlesztés feladatait fogalmazzuk meg. A kutatás és fejlesztés általános ós országos tennivalóit a Központi Bizottságunk az 1969-es tudománypolitikai irányelvekben fogalmazta meg. De határozat a kutatóintézetben dolgozóknak ma is az egyik legfontosabb dokumentum, iránymutatás. Annál is inkább, mivel az abban megfogalmazott feladatok döntően ma is érvényesek, ahogy azt a KB Politikai Bizottságának 1977. évi határozata is megállapította. Csupán ezeket a mai körülményekhez kell alakítanunk. Ezen értékelés szerint hazánkban a kutatás-fejlesztés igen jelentős fejlődésen ment keresztül. Ezt erősíthetem meg saját tapasztalataim alapján is. A Központi Bizottság 1969-es határozatának előkészítésében sok más elvtársammal együtt személyesen is részt vettem. Éppen ezért különös öröm látni, hogy a kutatások hatékonysága fejlődik, a megválasztott témák többségükben a vállalatok konkrét feladatainak megoldását segítik. Mind több a sikeresen Uzemesitett témák aránya. Lényegesen jobban felkészült kutatógárda áll rendelkezésünkre, másképpen fogalmazva: a kádernevelés kiválasztó munkánkban is kedvező változást ért el. Javult az idegen nyelveket megfelelő szinten beszélő kutatók aránya. Pozitiv változás indult meg a tudományos fokozatok megszerzése területén is. Kedvező eredményeket értünk el a munkatársaink ideológiai felkészültségének magasabb szintre emelésében.. Áttérek a tudománypolitikai irányelvek és ezzel kapcsolatos politikai munkánk értékelésére. Csupán pártunk XI. kongresszusa óta, különösen pedig az utóbbi néhány évben végbement jelentősebb változásra kívánom a figyelmet ráirányítani. Az irányelvekből adódóan, s egyben a gazdasági helyzetünkkel kapcsolatos évvégi KB határozat szerint is a pártmunkánk egyik leglényegesebb feladata a tudatformáló tevékenységünk volt. Annak általános megértése és elfogadtatása, hogy a kutatásban is az eddiginél következetesebben kell erőinket iparágunk legégetőbb problémáira koncentrálni. A lakosság korszerűbb és jóminőségü lábbelivel történő ellátása a cél. Több pártfórumon kiemelten foglalkoztunk a takarékos anyag- és munkaerő gazdálkodással, a hatékonyabb munkamódszerek kialakításával. Ezeken a pártfórumokon a gazdasági vezetőkkel közösen megfogalmazott munkaprogramjainkba foglaltuk a legfontosabb, konkrét tennivalóinkat, témaköröket. Ennek szellemében készítettük el a vállalatok, a Könnyűipari Minisztérium és az OFMB felé kutatási témaajánlatainkat. Például kiemelten kezeltük és ma is kezeljük a lábbelik ragasztási problémáit, miután köztudott, hogy a legtöbb fogyasztói reklamáció ebből adódik, s ezért az ország lakosságának közérzetét közvetve befolyásolja. De ugyanilyen kiemelt elbírálásban részesítettük az importanyag kiváltó, vagy annak felhasználását csökkentő kutatásokat is. A bőripari kutatások területeén ma a legalapvetőbb feladat a hazai nyersanyagok felhasználási körének lehetőségeinek keresése. Köztudott, hogy a bőrgyártáshoz szükséges nyersbőr importja egyre nagyobb gondot okoz. Pontos kutatási feladat jelenleg is a bőripari hulladékok hasznosítása, vagy a környezetvédelem témaköréhez kapcsolódó szennyvizkutatások területe. Természetszerű, hogy ezekben a kérdésekben a gazdasági vezetők és a pártmunkások között teljes az egyetértés. Többségben a vállalatok is hasznosnak ítélik az elért eredményeinket, annak ellenére, hogy a kutatások nagyobb százaléka megfelelő eredmónynyel zárul, az üzemi alkalmazásba vétellel azonban vannak gondjaink is. tó - =J- 50 -