Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság III. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1986 (HU BFL XXXV.8.a/4)

1986-10-02

A pártirányitás és az alapelvek érvényesitése, a pártszervezete­inknél a káderhatáskör véleményezési jogkör gyakorlásával való­sult meg a pártszervezetek politikai felkészültségétől függően differenciáltan. A káderhatáskörök az elmúlt időszakban többször módosultak. Csökkent a hatáskörbe vont funkciók száma. A hatás­körök felsőbb szintről lejjebb kerültek. A kerületi pártszervek, szervezetek 1986.elején újították meg hatásköri listájukat. A pártszervezetek önállóságának és felelős­ségének növelése érdekében - több jelentős tömegszervezeti és gazdasági funkció, a helyi pártszervezet káderhatáskörébe, véle­ményezési jogkörébe került. Ezzel nőtt azok száma, akiknek sze­mélyi ügyeivel ott foglalkoznak, ahol munkájukat, magatartásukat legjobban ismerik és érdemben, felelősséggel dönteni tudnak. A káderhatáskörök decentralizálása, a demokratizmus szélesítését segitette. A decentralizálásból adódóan nem nőtt az alsóbb pártszervek, % szervezetek hatásköri funkciói száma. Ahol vállalati tanács alakult, ott - a helyi sajátosságokat figyelembevéve - hatás­körbe kerültek VT tagok, illetve elnök és helyettese. Az új vállalatvezetési formákra történő áttérés politikai elő­készitő munkáját az érintett pártszervezetek jól oldották meg. A kerületi üzemek, intézményekben hat helyen alakult Vállalati Tanács, Államigazgatási felügyelettel három vállalat működik. Dolgozói Közgyűlés 5 vállalatot irányit. A vállalati tanácsok és az első számú vezetők megválasztás^ a hatáskörileg illetékes párttestületek előzetes állásfoglalása alapján történt. t , — ? A vezetőutánpótlást . a vállalatok, intézmények saját forrásból igyekeznek biztosítani, ettől függetlenül egyre gyak­rabban került sor pályázat meghirdetésére. ma- 9 --

Next

/
Thumbnails
Contents