Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság III. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1970 (HU BFL XXXV.8.a/4)
1970-04-09
r > 1 mert hol alkalmasnak találták, hol nem. Egyöntetűen kellene kialakitaniok az állásfoglalásukat, vagy legalább a többség mondja ki valakire, hogy alkalmatlan. A kollektív szellem kialakításával kell foglalkozniok. Ha valaki nevelhető azzal megkülönböztetett módon is foglalkozni kell. Eestis et.: Az anyagban az eredményeket rögzítő és feladatokat i megállapító réoS&M, egyetértek. Annak egyik oka, .hogy a pórt káderpolitikáját az elmúlt VB-ülós óta eltelt időben eredményesen sikerült végrehajtani^zaanak-sgyik oka, hogy kerületi szinten mind az Iskolaigazgató^,Tanács-i és pártszorvek rendkívül őszintén vetettek fel az eredményeiket és gondjaikat. Ez lehetővé tette, hogy ki- ki a maga területén értékelhette, hogy mik a feladatai. Az őszinteség, bizaloffi/fs párosult, a bírálat és a bizalom egyszerre, a legmegfelelőbb, .hogy a párt káderpolitikáját helyesen tudjuk érvényesíteni. ^ A gondok az itt hozzászóló elvtársak észrevételéiből is kicoendültek, - ha csak azt vetjük fel, hogy vannak gyenge, jó és nagyon jó pedagógusok, mór ez is mutatja, hogy lehetnek gondjaink. Az elmúlt időben sok olyan pedagógust kellett befogadnunk, akiket éppen kaptunk, ugyanakkor a felvett fiatalok -egy kivételével - megállják a helyüket. A pedagógusok kiválasztása ma már kozd jó irányba haladni, és a 6o~as évek vé~e felé érkező pedagógus anyag egyre jobb. Az ellentmondásosággal együtt is mindig a döntő láncszemet kell megragadni, - ez a kerület hires volt, hogy bátran mert a fiatalokkal politizálni, bizalmat adott nekik és nevelte őket. A 6o-as évek elején egy sor fiatalt állítottunk be pedagógusveztió munkakörbe, a mostani fiatalokkali'sbátran kell politizálni és olyan munkakörbe állítani okot amelyek nekik megfelelnek. A vallásos világnézettel kapcsolatban: a marxista műveltség , politikájához: előbbreléptünk. A FB. szervezésében évenként 4g5 előadásból álló politikai sorozatot tartottunk, ezek szükséges fokozatot képeznek a világnézeti nevelésben. A fiatal pedagógusok számának növekedése csökkenti a vallásos ^ behatás mennyiségét, az aktiv politikai hűség realizálódjk, ezt mutatja az is, akik az M-L.Esti Egyetemre jelentkeztek, mely az aktiv politikai hűség jó tükörképé, Kurilla et. Ifosgxret.: A fiatalok kaűernevelése kérdését vetette fel Maár et. ' í Mi hivei vagyunk a belső nevelésnek, de a Körösi Csorna S. iskolában lehetőséget kell adni a pályázati felhívásnak. Van 4-5 emberünk akikre számíthatunk, de nem vállalják el az igazgatói feladatot, ezért élnünk kell a lehetőséggel, hogyntískerületből vagy más magosabb beosztásból nagyon felkészült embereket kapjunk, akik tudományos munkások, a nevelő munkát azt tovább kell érvényesíteni. A ^ sok ház építésével bővül a tanulók száma. A XIV.kerületi gimnáziumból jelentkezett tudományos fokozattal egy magyarangol szakos tanár, hogy ftagyon szeretne itt tanítani. Felvetődött, a hatáskör leadásának kérdése: a kinevezések jogkör I leadása elkövetkezik, ez a mi részünkre nagyon hasznos lesz, de jelenleg meg nem aktuális, mert akkora a mozgás, és olyan nagymértékű lesz a rekonstrukció miatt, hogy' ez lehetetlen. Korábban az is gondot okozott, hogy a vezetői munkában egy kicsit a szubjektivizmus érvényesül, - jelenleg a demokratizmus érvényesül, megbeszéljük észrevételeinket, egy-egy emberre vonatkozó javaslatainkat. Alkalmatlan pedagógusról Bánó Klóra elvtársnőről van szó, -^ __________________________________d2=__________________________________| :-11 -