Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság III. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1970 (HU BFL XXXV.8.a/4)
1970-03-05
9 -MneawwaMi Ktmmmat.-:...: > 1 . *- 9 fogyatékosságok. Pl. a 2-napos iskolai honvédelmi' gyakorlatok anyagát, a testnevelési órákon előzetesen gyakoritatni kellene az ifjúsággal. A tanulókat váratlanul érő erős fizikai igénybevétel - a tapasztalat szerint - a lelkesitő hatás helyett inkább taszitólag hat az ifjúságra. A tantestületi megbeszélések korlátozott száma ellenére a szocialista \ hazafiságra nevelésben az eredményességet - az ifjúság magatartásában jelentkező fogyatékosságok felszámolása érdekében is- fokoznunk kell# Az állami vezetésnek, pártszervezetnek, szakszervezetnek és a KISZ-nek uj utakat kell találnia a szinvonal emelésére, a jobb együttműködés megvalésitására. A legcélravezetőbbnek a következő megoldások látszanak: {' a,/ Az előirt közös tantestületi értekezletek mellett a szocialista hazafiságra nevelés szaktárgyi feladatainak a megoldásában nagyobb szerepet és felelősséget kell kapniuk az iskolai szaktárgyi munkaközösségeknek. Az állami vezetés és a pártszervezet közös megbizatása alapján kijelölt nevelők feladatává kell tenni, hogy a szakmai csoportokon belül a szocialista hazafiságra nevelés feladatait és a megoldásukra irányuló törekvést ébren tartsák a pedagógusokban. A megbizott nevelők tapasztalataikról időnként a taggyűléseken beszámolnak. Szükséges, hogy az iskolai szaktárgyi megbeszéléseken az érdekelt nevelők meg,re jelenését - a kerületi megbeszélésekhez kapcsolódóan - a felsőbb ok©^ tatási szervek kötelező erővel elrendeljék. b,/ Az ifjúságnak a politikai események és a rájuk váró társadalmi feladatok iránti érdeklődés felkeltésében jobban kell hasznosítani az , osztályfőnöki érákat. Meg kell valósítani a párhuzamos osztályok főnökeinek szoros együttműködését a fontosabb politikai és gazdasági eseményekre való gyors reagalas és a tanulók hazafias érzéséből táplálkozó felelősségtudatának az egyöntetű fejlesztése érdekében. Az állami és pártvezetés által megbizott óvfolyamfelelőa osztályfőnökök feladatát képezi az egyeztetés munkájának a megvalósitasa. c,/ Az iskolai KISZ-szervezetnek egész tevékenységével jobban kell szolgálnia az ifjúság szocialista hazafiságának az elmélyítését. Eredményes agitáciéval biztosítani kell, hogy az ifjúság az eddiginél nagyobb számban vegyen részt a nevelőhatást a tanítási órán kivül */<* A3 ■ — / ;