Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság III. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1969 (HU BFL XXXV.8.a/4)
1969-09-04
r 1/ • )- 11 -A vállalat I. f. évas termelése nem jó. Arra a következtetésre lehat jutni, hogy itt a munkaidő csökkentést úgy vezették be, hogy annak a kormány által előirt feltételeit nem teljesitik. Ami a nyereség témát illeti, a dolgozók a fele nyereségrészesedest sem fogják kapni. Politikailag is fel kell késziteni a dolgozókat arra, hogy miért kapnak kevesebb pénzt. I A munkaerő helyzet nem rosszabb mint az egész fővárosban. Az iparban foglalkoztatottak száma fél év végén alacsonyabb volt. A vállalatnál a dolgozók többsége betanított munkás, mégis az átlagkereset magasabb mint az ipari átlagkereset. Más okai is vannak, hogy elmennek a dolgozók a vállalattól. /25 % a vándorlási szám/. Ez igy nem nagyobb mint a többi iparágban* S Megfelelő munkafeltételek biztosításáról is gondoskodni kell. Rendes öltöző, mosdó szükséges, hogy emberi körülmények között dolgozzanak a gyárban. Gondolom, hogy érdemes lenne felmérni azt a helyzetet és programot kidolgozni, hogy javítani lehessen ezen. Nem szabad elhanyagolni ezeket a szociális létesítményeket, ha anyagi áldozatba is kerül. A nyereségrészesedés elosztás kérdéséhez csak annyit, hogy jövőre más rendszer fog életbe lépni. Gélszerű lenne foglalkozni avval, milyen re bér-rendszert kellene alkalmazni ahhoz, hogy ténylegesen végzett munkának megfelelő bérezést biztosítsanak dolgozóiknak. A jelenlegi bérgazdálkodás is változtatásra fog kerülni. Nem valószínű, hogy átlagbér és bér tömeg gazdálkodás lesz. 197o-ben munkaerővel takarékoskodást és a termelékenységet előmozdító bérforma karü 1 bevezetésre. Bőségesen van munkaerő Budapesten. A jelenlegi rendszerünk olyan, hogy vállalatunk részére célszerűbb munkaerőt felvenni, mint más intézkedésen gondolkozni. Nincs jó munkaerő gazdálkodás, laza a munkafegyelem, kedvezőtlen a termelékenység az egész országban. Biztos, hogy hosszú időszakra ez nem tartható fenn. Célszerű lenne, hogy foglalkozzanak ezzel I a témával. Gyárak önállósága. A gyárak önállósága nem megfelelő. Kell ezzel a témával foglalkozni, hogyan lehet a vállalaton belül a gyáregységek önállóságát növelni. Az önállóságot oda kell adni. A gyárvezetést ki kell cserélni, ha nem alkalmas a vezetésre. Központilag lesznek erre intézkedések, utasítások, ezért is kell vele foglalkozni. I-ta A termék-készletek alakulása az egész iparág problémája. A minisztériuranak le kellene est a témát rendezni. A készletnövekedés ne terhelje a vállalatot, ez indokolt és jogos. Lakás kérdés. A téglagyári dolgozók lakását nem lehet külön tárgyalni. ! Fel kell venni a listára a téglagyári lakásokat is. A vállalatn,.1{ módja van arra, hogy vállalati dolgozók részére lakáshelyzetük javitása érdekében lakásokat épitsan. A fővárosban általában elég nagy pénzeket használnak fel arra, hogy lakást építsenek nyereségből, vagy fejlesztési alapból. I I dr. Sebestyén elvtárs l I A mi vállala tünk nehéz körülmények között van. A problémák megoldását hosszú és rövid távon meg kell különböztetni. Hosszú távon a perspektíva a műszaki fejlesztés. í