Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság III. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1969 (HU BFL XXXV.8.a/4)
1969-05-15
» Ebből óhatatlanul adódik az a helyzet, hogy a 400 alkalmazott arra a szekszárdi gyáregységre haragszik - amely pedig tulajdón- 1 képpen nem is tehet minderről. Ez/is egy elvi- politikai kérdés, hogy milyen alapon politizál a vállalat pártszervezete ós hogyan foglal állást'kérdésekben. Az 1%9.évi dolgokra azért kérdeztem rá, mert nagyon egyet értek Horváth e-sal, hogy lényegében nincs a gyárban terv- és gazdasági /munkaügyi/ osztály, amely képes ilyen tevékenységet kifejt eni. Ezért gondolom, hogy az üzemek önelszámolási' rendszere nem a legmegfelelőbb, mert neiíwégen beszéltem a forgácsoló üzem vezetőivel és mondták, hogy nem tudják megáldani tani ok milyen drágán állítják elő termékeiket, - ezért csak selejt problémákkal és normaidőkkel foglalkoznak. Ezt a témát a PVB-nak, mint a gazdaságszervező munkában adódó gondot, feltétlenül fel kellett volna vetnie, A szekszárdi témáról néhány szót. Nemrégiben itt járt a Szekszárd-i Városi PB Titkára, akinek az a véleménye, hogy nem teljesült az a beruházási program, amelyet okmányban lefektettek. • A nyereség-arányos eszközökkel egyet értek% azonban az eszköz-. 0 arányos volumen ismert a régi mechanizmusból is, s azt mindenki tudja, hogy ha ezt nem tudjak biztosítani, akkor ott szó sem lehet termelékenységről. Valamint állítják a szekszárdiak, hogy ott van munkaerő. Továbbá, több mint száz lakást adtak és keszek újabbakat adni, ha ennek a górnak a termelékenysége megváltozik, - de úgy nem hajlandók adni, hogy ebben a gyárban a legalacsonyabb a műszaki és alkalmazotti bér, amin nem lehet csodálkozni ezek után* pedig ez a legszebb üzem a városban. Ezért a városi PB-nak az a legnagyobb problémája, hogyne2 sz egyetlen veszteséges üzemük, aminek pedig az indokoltságát nem látják ós nem is tartják jogosnak hogyha a vállalat nagyobb^gondot fordít a vidéki gyáregységére. - Ilyen helyzetben sok/más ;gyár is van, hogy időközben megváltoztak a profilok, de ezek érdekében óriási erőfeszítéseket tesznek, A városi PB-nak az a véleménye, hogy nem tisztázott a vállalati- és a gyáregységi párt- és gazdaságivezetés szereke, felelőssége. Az nem lehetséges} nem megengedhető, hogy az év vegen ilyen)’cigányalkuval" kerüljön eldöntésre, hogy kapnak-e nyereséget a gyáregységben vagy nem. ré A vállalati főkönyvelő mond -minősíthetetlen hangnemben- véleményt a gyárukról* ugy5 hogy a városi PB nem. hajlandó a gyáregység ügyében többet eljönni a Szépvölgyi útra tárgyalni. Ezért mondom, hiányzik, hogy nincs központi szervezési osztálya a . vállalatnak mindezek megoldása érdekében, s igy nem képes a városi PB sem eldönteni hogy mi az, amiért a gyáregység felelős és mi az, amiért a vállalat felelős - a vógre-nem-hajtast illetően. Lehet olvasni leveleket a Bene elvtárs aláírásával, amelyeknél egyszerűen nem lehet megérteni, hogy hogyan lehet ilyen értelemben beszélni gyáron belül/ amikor ott főmérnöki utasítások vannak. Annál is inkább nem tudom ezt elfogadni mert magam is résztvettem 16-milliós profil Bajára való telepítésiben és mi úgy tartottuk ezt számon, hogy a PÁRTnak ez a megbízatása, hogy mi ezt becsületesen hajtsuk végre és valamennyien ezen dolgoztunk. Ezért, felvetném javaslatként a PVB felé - szólítsuk he Szücs elvtársat a PB elé a városi PB vezetőivel való megbeszélésre, s. ennek értelmében tegyenek azután megfelelő lépéseket. Annál is inkább szükséges ez mert azután jelentkezni fognak olyan témák is. hogy bizonyos idő után amikot ott gyártanak, időszerűtlenné válnak, stb. Felemlítem .itt még azt, hogy a BRG kecskeméti gyáregysége sincs semmivel jobb munkaerő-helyzetben, s azért azt 20-miIliéért telepítették és tulajdonképpen igen magas haszonkulccsal dolgoznak már ott, Q Tehát, ennek a gyárnak is meg kell oldania az ilyenfajta ügyeit ós ____________________________~J meg is oldja, mert törődnek vele. . /