Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság III. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1965 (HU BFL XXXV.8.a/4)
1965-02-11
^ r ' „ Ekkor lementünk az egész apparátussal és segítséget nyújtottunk a részükre, utána megint lementünk értékelni. Az első kiértékelés elég puskaporos hangulatban indult, de azután közös nevezőre jutottunk és azóta a legjobb a kapcsolatunk. Stadinger e: Nekem is az a véleményem, hogy túl sok a tábornok és talán kevésT a katonaság. Most nem akarok a legutolsó kriminális esetre utalni. De, ha ez a forma vállalati, akkor ennek vállalatnak kell lennie. Itt nem akarok olyan következtetésre jutni, hogy ez helyes vagy nem helyes, de es a határozat és akkor ezt végre kell hajtani. Nem is azt mondom, hogy döntésekkel egyik napról a másikra meg lehet változtatni itt a helyzetet, de azért valamennyi idő már elmúlt azóta! S az nagyon sovány vigasz, hogy tavaly még azon kellett vitatkozni, hogy a főosztályvezetőnek vannak-e utasítási jogai. Nyilvánvaló, hogy lehet ezt a céget vállalati szinten vezetni. Más dolog, hogy mennyire vannak meg a tárgyi és a személyi feltételei ennek. Azonban úgy vezetni az egész nagyvállalatot nem lehet, hogy csak teljesen központilag legyen vezetve. S ez, a döntő láncszem problematikája. Tehát, azokat a kérdéseket kell megragadni, amelyek konkrétan maguk után hozzák a többit. /Magánvéleményem, hogy nem a vezérigazgatóhoz kellene tartozniok az igazgatóknak, hanem az igazgató főmérnök^ hoz - a sajátos területek szerint./ Vannak általános feladataik is, de a legfontosabb a termelés szervezése. A nagyvallalati—szellem kialakításával kapcsolatos kérdésekkel nem tudok egyetérteni; ez lassan szinte ilyen fétissé emelkedik. — Persze en kívülálló vagyok és 1 hét, hogy nem ítélek meg mindent pontosan. A nagyvál .Lalati érdeket nem dir^ekt, hanem indirokt módon kell az emberek ele helyezni, /itt prémiumról van szó és nem csak nyereségrészesedésről Bencze e./ Ezeknek az ösztönzőknek a halmaza adja -'ha 7 adja - azt vállalati produktumot, amely a vállalat eredményeit adja., re van úgy, hogy a vá lilát fele jól dolgozik és a másik fele pedig nem jól es ez elviszi a pénzt. A KIM nem tudna egy olyan doleot létrehozni, amellyel ennek elkerülés ét meg lehetne valósítani? ügy néz ki, hagy igen komoly befelé fordulás van a vállal .tn 1, amely inkább t *lan egy száz emberre terjed ki. Itt a biztonság-érzetet meg kell adni. A körülményeket t Ián nem ismerem elég pontosan, és talán kérni kellene a pártszervezet segitségét ehhez. A Kakuk elvtársnő utalt is a-tí, hogy bizalom ide vagy oda, de valóban a döntés előtti r\ informálódás az feltétlenöl szükséges. E kérdésben talán már meg kellene szüntetni ezt a nagy vitatkozást; /-> s >z ^nagyon tiszteletreméltó, Hogy a miniszterasszony" foglalkozik e kérdésekkel, de nagyon bizakodunk abban, hogy erélyesebb is lesz. Bob0® §_L E tanácskozás úgy gondolom betöltötte célját. Itt elsősorban a PVB tajekoztatasa és és a társadalmi oldalról történő hozzá—segítés kell hogy megtörténjék. A Kollégiumi ülés anyaga és a jeleni g elhangzottak is mindinkább kibontakoztatják, hogy mindenkinek le kell vonnia a következtetést; s a Kakuk elvtársnő hozzászólása nagyon helyes volt, amelyben ilyen törekvések látszanak. Az itt elhangzottak alapján, elsősorban nem is annyira a gazdasági jellegű kérdések tisztázása érdekében kellene ösztönözni a pártszervezeteket, mert nem is lehet más a pártszervezetek feladata, mint az egy-nyelven beszólás és ehhez a légkör megteremtése. De nem egy helyről hangzott már el, hogy a gazdasági vezetők kérnek hinterl&ndot, biztonságot a hátuk mögé a gazdasági intézkedéseikhez, ás nem egy esetben megfogalmazták, hogy a pártszervezetektől, stb. kérnek segítséget ehhez. A gazda-ágivezetás részéről a politikai tényező, lap; minden intézkedés közben elengedhetetlen az előzetes konzultáció, az előzetes velemeny krése. - Ezek feltétlenül szükségesek, fontosak. .áhez ki kell alakítani egy elvi al pokon nyugvó személyi kapcsol tót, A nagyvállalati szinten ez bizonyosmértékig töm ges kapcsolatot je^ 7 • J- lo -