Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság III. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1965 (HU BFL XXXV.8.a/4)
1965-03-25
p ^ ' ^ ] to - 15 -Úgy gondolom, hogy elég szoros a kapcsolatunk a vállalatok vezetőivel, tehát :kkor ne várjunk levelekre, hanem keressük meg egymást. Ahol nekünk segíts Igét kell adnunk, azt nyugodtan követelje is tojj _ lünk a gyár, azonban ami utasítást adunk, azt teljesítse is a gyár. Ez a jé, közös együttműködés alapja; Ebben úgy gondolom helyes lesz, ha mindég-megtaláljuk egymást. A KGM utasításainak végrehajtását mi mindég a leghatarozottabban meg fogjúk követelni. A magnó biztosítását meg fogjuk követelni a jövőben a gyártól és nem engedünk egy napot sem a késésre. Mi sem akarunk még egyszer ilyen M4-0S ügyet, illetve a taska ^magnóból nem akarunk ilyen ügyet látni. Kérem az Iklódy elvtárséktől, hogy ilyen esetben a legszigorúbban jelezzenek felénk. Dobos e: Nem akarok szakmai fejtegetésekbe belemenni. Ezért,' inkább a politikai oldalról való közelítést szeretném megtenni. Annál is inkább szeretném ezt megtenni, mert több elvtárs részéről is hangzott el (több ilyen irányú észrevétel. Az anyagnak ilyen hibája valóban fennáll, s ez jó-részben a mi ; felelősségünket is felveti. Ezt menetközben a kerületi PVB-nak a vállalat felé szorgalmazni kell, de •*- gondolatébresztő módon - megfelelő inspirációkat is kell adni. , Azért szeretném a Bodri elvtárs, .által elmondottakat megtámogatni* Itt létem óta a politikai hozzájárulást a gazdasági feladatokhoz ismerem, és az elmúlt 2-3 évben nagyon sok segitséget^adott a vállalati pártszervezet mind a morális, mind a gazdasaga, teren történő előrehaladáshoz. Nagyon sok segitséget, ösztönzőt adott. Szilárd morális talajt, társadalmi hozzájárulást, megértest nyújtott a gazdasági vezetésnek* s a párt és szakszervezetnél nem engedett talajt találni azoknak az embereknek, akik az ismert módon, nagyon sok zavart, bizonytalanságot keltettek. Meg kell említeni itt azonban azt is, hogy történtek a KGM-ben különböző folyosókon kijelentések-,' amelyek meg nem alapqzottak voltak és tárgyalási alapként voltak csak szánva. Ezekről abban az időben beszéltünk is,a Kompordai elvtárssal is folytattunk^ megbeszélést. Olyan időszak is volt, amikor a kerületi Partbizottság számára szükséges szignalizációkat sem a vállalatvezetéstől, hanem ép,pen a pártszervezettől kaptuk,ós igy tudtunk se’ gitsóget nyújtani a vállalat részére. Szükséges ehhez az is, • hogy higgadtan, nyugodtan kell bánni e kérdésekkel, mintahogy. a i minisztérium részéről is higgadt és hathatós lépéseket tapasztalunk', A vállalati pártvezetés fordult hozzánk is olyan kéréssel, hogy áz ikladi gyár felé pártvonalon gyakoroljunk segitséget. Azonban nem volna az egy jé dolog addig nekünk ilyen irányú segitséget nyújtani, amig a' vállalati pártszervezetek egymás között nem jutottak ilyen f megállapodásokra. Ezt mi megmondtuk és akkor léptek kapcsolatba/, a vállalati pártszervezetek. Tehát.itt gyakorlatilag ez volt a célravezető. Viszont.a kecskeméti beruházással kapcsolatosan magunknak^ is konkrét beavatkozást kellett eszközölnünk; de, ezeket állandóvá tennünk nem volna a leghelyesebb, s az itt megjelenteknek a dolgok összefüggésében kellene a nyilatkozatokat a saját területükre vonatkozóan megtenni. Most mi is valahogy úgy érezzük, hogy kinekkinek megvan a maga területéhez vonatkozp javaslata és igy, tényleg a vállalatvezetés is megtette a szükséges intézkedéseket, s jelenleg jó a kapcsolat a gazdasági- és a pártvezetés testületéi között, i Lényeges előrehaladás történt, amit annál is inkább lehet mondani, mert a vállalati-és a pártvezetés, szakértelmet, színvonalat, politikai tisztánlátást tekintve, sokat javult. Módszereiben>s sokat javult, amit kevésbé lehet elmondani a dirrékt beavatkozást tekintve; annak ellenére, hogy ilyeneket is kellett tennie és tett is. Gazdasági változások, vezetés kérdésében ö tervteljesitést figyelembe véve, ezeket jobbm lehet tükrözni számokkal, 'mert ezek rögzitőd;nek. A pártszervezet politikai jellegű feladatait igy számokban nem lehet rögzíteni, ezeket inkább a szervek képviselői vagy egyének tudják érzékelni, akik előzőleg és jelenleg is ismerik a vállalatot, / KTr Ilyen tekintetben is lemérhető, hqgy jó irányú a változás. 7 'l 1 . . / .