Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság III. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1963 (HU BFL XXXV.8.a/4)
1963-07-25
; “ 4 " ^ , Maga merész érői jónak: tartom az előterjesztést, helyesen indokolja a szükséges tennivalókat, amelyek véleményem szerint, pozitív eredményre fognak vezetni® Talán már korábban Í3 meg kellett volna ezt tenni: 03 később, ha talánya felsőbb szerv úgy fogja látni, hogy ezen változtatni kell, akkor természetes, hogy ezt figyelembe kell majd vennünk. A PB- apparatus első hónapi tapasztalatait különös figyelemmel kell maid kis érni. d DoLpa e: Indokoltnak tartom a Sütőipar átirányítását, de akkor a FOLIO-t tegyük a művelődésügyi előadóhoz. Sz|fiYrl_e: Időben foglalkozik a PB e kérdéssel. Nem felülről kezdtük ezt, hanem a szocialista építésnek bizonyos periódusán túljutottunk, es ehhez/ce 11 igazítani a PB-ok, pártszervezetek munkáját is. Ahol kísérletképpen előbb kezdtek e munkához, ott a tapasztalatok jók voltak. u Nekünk a hangsúlyt nem is annyira a szervezeti kérdésekre /mint pl. az apparátuson belül milyen szervezet legyen a jövőben; osztályok legyenek, vagy osztály-nélküli vezetés legyen; vagy az elvtársakhoz, 1-1 elvtárshoz milyen területek tartozzanak - bár, ezek is lényegesek és fontosak; de,/ - inkább a tartalmi kérdésekre kell helyeznünk a nagyobb hangsúlyt; mert ezek, megelőzik a szervezeti kérdéseket. Erre utal az anyag, azonban erre még igen sokszor vissza kell majd fi térnünk. Pl: hogyan tudjuk jobban, következetesebben érvényesíteni a VIII.Kongr. azon^megállapítását, követelményét, hogy a szocializmus teljes felépítésének időszakában növekszik a pártszervezetek szerepe. A pártszervezeteknek elsődleges szerepe, feladata van abban, hogy a párt politikája az adott területen hogyan jut érvényre. Nekünk a kérdéseket úgy kell vizsgálni, hogy a munkánkat hogyan igazítsuk, javítsuk, hogy azt a követelményt, hogy a párt politikáját következetesebben juttassuk érvényre, megvalósíthassuk; és ennek érdekében milyen intézkedéseket kell tenni. A jelenleg végrehajtásra kerülő módosításoknak azt a célt kell szol-I gálniok, hogy a tartalmi kérdések mindjobb megvalósítást nyerjenek. Meg kell határozni azt is, hogy legyenek-e osztályok vagy sem; itt természetesen látni kell azt is, hogy ez utóbbi kérdések szimpatikusabbak, vonzóbbak. A most napirenden lévő anyagnak folytatásának is kell lennie; - az üzemi pártszervezetek munkájában is egy sor kérdést át kell nézni, fi felül kell vizsgálni. Más és más a helyzet az elmúlt- és a jelenlegi időszakban a pártmunka vitelében. Van egy utalás az anyagban, hogy növekedett a Tanács szerepe; ehhez hozzátenném a gazdaságj/vezetés szerepét is, mert mindezzel együtt, a szocializmus alapjainak lerakását ezekkel a töraegszervezeteklcel együtt ’ értük el. - A pártszervezetek csak önmagukban ezt nem tudták volna elérni. A szocializmus alapjait leraktuk és mostmár a proletár-diktatúra mechanizmusának alkotó-részei adva vannak; a tömegszervezetek, államapparátus, tanács. Most, ha mi a régi módon dolgozunk továbbra is, akkor nem engedjük, hogy tovább bontakoztassák e szervezetek azt a készségüket, amelyet mi alakítottunk ki bennük. A pártszervezetek felé még nagyobb önállóságotokén biztosítani, de ugyanakkor nagyobb felelősséget is kell adni részükre. A konkrét feladatokban méginkább a kulturális-nevelő és a termelési feladatok dominálnak; és ^ezzel összefüggésben, a marxista ideológia célrajuttatása a domináló. Amikor a Kongr. azt mondja ki, hogy növekszik e^periódusban a párt vezető szerepe, ez nem azt jelenti, hogy a munkánk mennyiségének kell növekednie, hanem inkább a tartalom, a színvonal, a minőség . rété <S ___________________ wmm mi " —-------—------------------------------------------------------------—-. ! g . . ■ /