Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság III. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1963 (HU BFL XXXV.8.a/4)

1963-07-25

) ]• \ szempontjából kell növelni, ill. fokozni a munkánkat. Kdeiig nagyon ' * sok olyan kérdéssel is foglalkoztunk - amelyekkel úgy gondoltuk, hogy foglalkoznunk kell, azonban azozkal - más szerveknek kellett volna foglalkozni. Tehát ezeket, az illetékes szervezetekkel kell elvégez­tetnünk. Pl. a Tanácsnak van egy óriási apparátus*} és ha a legfelké­szültebbé emberekből áll a kerületi pártapparátus, akkor sem tudja ezeknek a feladatát mind megoldani. Politikai munkánkat, párton bellii és kivül is sokkal céltudatosabban, színvonalasabban kell folytatnunk, mint ahogy ez eddig ©’olyt. Másik eleme a munkánknak, amely éppen az adott önállóságnak a növeke­dése folytán szükséges, hogy növeljük a koordináló tevékenységét a pártszervezeteknek. Harmadik eleme a munkánknak, amely eddig is volt és talán nagyobb cél­­tudatosságot igényel, hogy a káderraunka tekintetében nagyobb igényes­séggel kell fellépnünk ahhoz, hogy ki tudjuk mondani, hogy növeljük más pártszervezetek önállóságát is; Mert, addig, hiába mondjuk, hogy ennek vagy annak a pártszervezetnek megadjuk ebben vagy ©abban az ön­állóságot, ha a személyi feltétele ennek nincs megfelelően biztosítva. A negyedik, amit azthiszem szükséges hangsúlyozni, bog/az ellenőrző munkát raégjobban kell fokozni. - Az anyagis utal arra, hogy az^elem­zés, a tanulmányozás nagyobb részét képezi a munkának, mint a végre­hajtásra fordított idő. Ehhez feltétlenül szükséges a hozzáértés, a a felkészültség, hogy a helyesen meghatározott célkitűzéseket megfele­lően tudjuk ellenőrizni; és éppen, mert növelni akarjuk a Tanács, stb. önállóságát, felelősségét, ezt az ellenőrzést fokozni kell. A kerület tapasztalata is azt mutatja, hogy araikor hosszabb ideig tanulmányozott 1-1 üzemben egy-;cét kérdést, akkor ott alapvetően rendbe tudta tenni a vizsgált kérdést^vagy kérdéseket. ^ Most, amikor az anyagban arról van szó, hogy nagyobb üzemek^vannak es ott a régi módon instruktor nem lesz; ide a szövegbe betennem, hogy e pártszervezetek felé ez ellenőrzés ugyan olyan mértékben vonatko— zik, mint a többi pártszervezet felé - csak ennek módszere változik. Szükséges ehhez, hogy különböző párthatározatokat konkrétan, hosszabb, tartósabb ideig kell tanulmányozni ezekben az üzemekben, mert az ot­tani hibákat sajátmagulc az üzemek nem vennék észre, viszont a kerüle­ti apparátus inkább meglátja ezeket. Talán az anyag cimét meg kellene változtatni, hogy a kerületi PB irányitó munkájának, vezetési színvonalának kérdéseiről beszeljünk, és ne szűkítsük ezt le a PVB és az apparátus kérdéseire; mert 1-2 ^ vonatkozásban, talán az egész PB-ot érintenék a kérdések. Ilyen pl: a munkabizottságok kérdése, itt van ehhez© pozitív vonu­ld sukon túl, néhány rendezettlen kérdés is. Ez összefügg azzal, hogy azokat a párhuzamokat, amelyek vannak a PVB-ok es más szervek /pl: a Tanács/ között, a legkisebbre szorítsuk le. Ne pártszervezetek instruálásával foglalkoztassuk a munkatársadat, hanem eeyes határozatok, 1-1 feladat végrehajtásával, ellenorzeaeyel foglalkoztassuk az instruktorokat. Kivonjuk ©két a pártszervezetüktől, ahol a pártmunka színvonalát ezzel gyengítjük; de, itt igaz az is, hogy sokszor szinte csak formálisan tevekenykednek a +er-i PB—ok mel­lett, nagyrészt az igen nagyfokú leterheltségük miatt. , A titkárok irányításában a titkári értekezletek színvonalának emele­­se, inén nagyfontosságú helyet tölt be. De, eppen azért, mert a part­­szervezetek többségében nem lesz olyan nagyfokú instruktor! rendszer, mint ahogy eddig volt, raeg kell teremteni annak a lehetc©eget, hogy e pártszervezetek önállóan tudjanak dolgozni - titkári erue.cezletek színvonala. , ,, , „ _ . Az apparátus felépítésével, egyáltalán az apparátus szerepevel kap­csolatban, ami az anyagban van, azzal egyetértek, he, vannak olyan U J­­!-ni —— í ■- 5 -

Next

/
Thumbnails
Contents