Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság III. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1963 (HU BFL XXXV.8.a/4)

1963-07-11

/ rövidül az idő, lehetőség szerint az első összehívásra mindenhol meg lehessen tartani a választást. 1 hónappal hosszabb az előkészí­tő idő, ezt azonban alaposan ki kell használni. Kéri bevenni, hogy a felülvizsgáló bizottság beszámolója után határozatét! javaslatot kell készíteni úgy a sportkörök beszámolójában, mint a Kerületi TST beszámolójában. A 4. pontba javasolja bevenni, hogy a kerületi PB mellett működő sport munkabizottság vitassa meg a beszámolót. Ügyelni kell arra, hogy megfelelő számban legyenek kénviselve párton­kivüliek is. Ratulovszky et.: Véleménye szerint a kinai kérdés nem olyan bonyolult mrnt a sport átszervezés, arra , .hogy mit is kellene csinálni na­gyon nehezen tudna válaszolni . Óriási érdeklődés előzte meg ezt a munkát, most kismillió kérdés fel fog merülni és arra nem tudunk választ adni. Nagyon nehéz lesz ezeknek a sportszerveknek a létre­hozása. Arait az anyag felvet elfogadjuk, meg kell csinálni, az helyes, hogy össze kell hivni a vezetőket, ahol egységes irányítást fi kapnak. Biztos abban, hogy erre alkalmasabb egy központi szerv, mint a Sóstói tábor. Sok feltétel még nincs tisztázva. Nagy remé­nyekkel tekintenek az átszervezés felé, amit ki kell használni. Gyurcsó elvtár3: Nagyobb sportegyesület munkájában vesz részt, szereti a sportot, de van egy olyan dolog, hogy a tézis mintha el lenne vonatkoztatva a párt vagy a társadalom egész tevékenységétől. Szinte közhelye válik a tézis. Ezt nem lehet elválasztani, u»y"szemlélni hogy ez a sportra vonatkozó párt tézis. Minden sportoló megkapja a a munkahelyén azokat az útmutatásokat, amik szerint nekik dolgozni kell. Tartsa be azt, hogy hogyan kell élni egy embernek, akkor nagyon (jé lesz. Ne huzzunk rá egy olyan sablont, hogy ez a párt sport-tezise, nem szabad ég nem is lehet elválasztani ezt a kettőt egymástól. Egyéni vélemény4 szerint a magyar sporton belül, minden olyan ember,©ki valamely kollektívában él és dolgozik, tartsa be azokat az irányelveket, amelyet minden embertől megkövetelnek, A^szemlelettel kell egy kicsit előbbre lépni, mert ha a sportvese­­tők © zt nem tudják megérteni, akkor nem tudunk előre lépni. Elég kevés azoknak a száma, akik igy gondolkodnak, mert inkább szemet hunynak a dolgok felett. Ezek a dolgok nem szorosan ide tartoznak, té-x • de nem lehet elvonatkoztatni a sport téziseket a párt egész tevé­kenységétől, azon belül kell ezt is vinni. Bihari elvtárs: Véleménye az, hogy kevés olyan határozat volt az utóbbi evekben, amely ilyen bizonytalanságot okozott és ez magán borja bélyeget napjainkban is. Ezt mutatja Egri Mátyás a Pártéletben irt r cikke is, ahol megírja, hogy mind énből pártot akarnak csinálni, ha nem©s mondjuk! ki. El lehet képzelni, hogy a sportmozgalom szűkí­tését fogja ©redmenyezni, ha ilyen keretek közé szorítjuk. A Bp.-i PB azzal fejezi be határozatát, hogy 1963 II. negyedében aktíva ülé­sen ismertessük a határozatot. Milyen jé, hogy nem ismertettük. Ez bizonyos fokig a felelőtlenségét mutatja a felsőbb szerveknek, ezt őszintén meg kell mondani, az alsóbb szerveknek sok felesleges mun­kát ©koztak -ezzel. A végső határidő marad, a kezdeti határidő el­tolódik, ha nem volt olyan sürgős 1962 II. negyedétől, akkor miért kell ezt most olyan sürgősen befejezni, miért kell ragaszkodni a hat er időhöz. Kéri Bozó elvtársat, mondja el illetékes "helyen, hogy egy csomo tisztázatlan, lezárás nélküli kérdés van, ami bennünket j ía zavar. Másképpen kell dolgozni ha tömegszfervezet lesz, vagy ha csak koordináló szerv. A pénzügyi kérdések tisztázatlansága rosszul lett előkészítve és most kiderül, hogy bizonyos eltérések vannak az eredeti elképzeléstől. I £ i ‘ I i- 4 -

Next

/
Thumbnails
Contents