Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság III. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1963 (HU BFL XXXV.8.a/4)
1963-06-13
\ I Kellene lenni valami előírásnak a gyakorlati lebonyolítást illetően. A második határozati javaslattal kapcsolatban as a véleménye, hogy ne havonként, hanem negyedévenként ellenőrizze a fegyelmi bizottság a 3 éven túli párt büntetéseket. Szílágyiné et.: A nevelő hatást veti fel, úgy érzi, hogy a nevelő hatás nincsen kellően biztosítva. Az ia felmerült, hogy taggyűlésen részt vett és tud róla, de már nem tudja a felsőbbszervnek a döntését. Úgy gondolja, hogy nagyon helyes, ha az át jelentő lap egy rovatot kap a "pártbüntetésre. A tagsági könyvekben is legyen erre egy rész, ez nevelő hatást is okoz. A másik a Szervezeti Szabályzat, a múlt VB ülésen is kitűnt, hogy nem ismerik a szervezeti szabályzat módosítását, még néha a vezetők sem. Úgy gondolja, hogy helyes lenne taggyűlésen, konferencia szerűen megvitatnák. Javasolja, hogy a többi alapszervek is foglalkozzanak ezzel. Uj la kíné elvt ár anő: A KEB által kapott pár t büntetés , a jelenlegi fi gyakorlat szerint kérés nélkül is foglalkoznak a 3 évnél^régebbi pártbüntetésekkel. Bizonyos idő múlva előveszik az illető anyagát és a pártszervezethez fordulnak véleményezés végett és ettől tették függővé, hogy törlik-e az illető párttag fegyelmi büntetését vagy nem. A párt büntetés törlésénél nem arról van azé, ' hogy a korábbi pártbüntetés jogosságát vizsgálják, hanem az azét eltelt időszak munkáját magatartását. Felmerül, hogy mi lehet az oka, hogy miért nem kérik a törlést, az indok az, amit itt az elvtársak elmondtak, tehát a passzivitás, vagy igazságtalannak találta a pártbüntet est, vagy egszerüen paasziv az illető, vagy annak idején radikális volt a döntés, vagy igazságtalan. Vizsgáltuk az okát, hogy a pártból kizárt munkások miért nem fellebbeznek, a kispolgár fellebbez a kongresszusig is, itt is nagyon sok esetben azt láttuk, hogy a passzivitás az oka. Van olyan is, hogy nem tudja a pártbüntetését, vagy elhisszük vagy nem. Olyan nyilvántartást, mint a kerületi vagy a Budapesti nem is lehet megkövetelni. Megkértük az alapszervezeteket, hogy úgy '' , oldják, meg hogy egy egyszerű könyvbe vezessék a pártbüntetése két. A kerületi PB~on pedig a kartonra rá kell vezetni és utána törölni róla. Eddig az volt a gyakorlat, hogy ha a kerületi Pártbizottság adott pártbüntetést, akkor értesítést adott hogy©ártbűntetésben részesült, indoklás csak a pártszervezet részére, szükséges. Azelőtt minden pártbüntetést be kellett küldeni jóváhagyásra, csak a jegyzőkönyvet kapták meg a kerületek, > az nlapazervezeteket nehéz dolog kötelezni arra, hogy Írásban adjanak értesítést. Nagyon sokszor a pártszervezeteknél ha valaki kapott egy pártbüntetést, az illető visszahúzódott, passzív lett, nem kapott pártmunkát és tényleg nem tudta ledolgozni. Mindenesetre egy kis időt kell hagyni, hogy legyűrje magát. Felmerült, hogy elmarasztalható a pártszervezet, hogy a pártéi büntetés törlését nem kéri a párttag. Évek óta mondjuk, hogy mondják el a párttagoknak, hogy a pártbüntetés nem egy egész életre szél, annak eltörlését lehet kérni. Ha a VB most nem foglalkozik a fegyelmi ügyekkel, akkor nem kerül titkári értekezletre sem, cserélődnek a titkárok évenként, félévenként kell beszélni róla. Mindent lerögzíteni előre nem lehet, az élet ezer problémát vet fel és arra menetközben kell válaszolni* Ao ' * úiV " •’ ;| ’ ' [fi.' I /- 7 -