Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság III. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1960 (HU BFL XXXV.8.a/4)

1960-01-28

évek óta csinálják. Részben még mindig becsült normák varr ak ott. Még az MMG-ben sem lehetne a teljesítmény bért bevezetni, pedig ez az ' üzem szervezettség tekintetében elüt a Hajógyártól, A degressziv bérezés f'ő jellemzője, hogy szabályozó szerepe van, egy­részt a bérügyi gazdálkodás tekintetében, másrészt ki zára a mennyiségi szemléletet. Inkább eélprémiumos rendszert fellene kidolgozni, amit bizonyos célfeladatok elvégzése esetében kapnának a dolg ez ók és amit nem ugy vennének le egyes dolgozóktól, hane mami amúgy te adódik, Ratulovszky J.et.:Alapvető kérdés a túlóráknál a pártszervezet munkájának megjavítása, a munka szervezésének, technológiájának javítása. Politi­kai feladatot is jelent ezeknek a tartalékoknak a felszínre hozatala. Vita merült fel a bizottságok munkáját illetően. Az a véleménye, hogy ebben a kérdésben mereven dönteni nem lehet, tapasztalatokat ke 31 gyűjteni. Ha a pártszervezet valahol ugy látja, hogy egy ilyen bizott­ságra szüksége van, azt el kell fogadni, különösen ott, ahol a szakszer­vezet gyengén működik. Ugyanígy nem lehe t egy formán dönteni minden vál­lalat esetében az egyes be réz esi formákról. Égető et.-nak igaza volt abban, hogy többet feli foglalkozni a terme­­rá lés kérdésével. Céljuk az volt, hogy megtudják, a három gyárban ho­gyan is néz ki a termelés pár télién őrzése. Bar a jelentés egy sor kér­dést felvet, de lehetett volna ezt még bővebben csinálni. Bihari et.: A VB elfogadhatja azt a tényt, hogy a termelés pártirányitása és ellenőrzése az utóbbi egy esztendőben komoly fejlődésnek indult. El­mondható, hogy most már kezd beérni a jeártszerve ze tek r ész érő 1 az a sok tanács, elvi ós gyakorlati segítség, amit a kerületi VB adott az üzemi pártszervezeteknek. FJem csupán ebben a három üzemben, fenem a töb­biben is ez a helyzet, természetesen, kisebb-nagyobb eltérésekkel. Igaza van Ratulovszky et.-nak abban, hogy a termelés irányításának és ellenőrzésének színvonala nagymértekben függ a pártvezetőség politikai és szakmai felkészültségétől és ahhoz, hogy a termelés pártirányitását és ellenőrzését szijivonalában, tartalmában, szervezettségében jobbá, tudják tenni, ahhoz nemcsak egy osztálynak, hanem az egész párt VB~nak, az apparátusnak nagyon akti van feli tevékenykednie ós politikailag, szakmailag fejlesztenie kell a párt kádereit. El kell érni, hogy a gaz­­fi dasági vezetők is többet politizáljanak, politikai szempontból ismerjék sajat munkájukat, teliét nagyon so kirányu tennivaló ven, de ahogy a VB munkaterve össze van állítva és ahogy a PB foglalkozott eddig a kérdés­sel, ugy néz ki, hogy ebben az évben lőre jut ez a munka. A VB már tudja, mit képzelünk el termelés pártellenőrzése alatt, most , már* azt kell eldönteni, hogy a gyakorlatban hogyan érvényesüljön. Abban igaza van Égető elvbársnak, hogy majd a titkárán, ahol ezt na- | pirendre kívánják tűzni, ott felvetik az elveket te, és különösen fel-] f \ vetik ezt majd február hónap bein, amikor beindul a titkárok részére in-} ditandó tanfolyam - 6 előadásból - és amelyre k els ő előadása lesz a termelés páirt irányit ás a és ellenőrzése. Ott te inkább a gyakorlati érvé­nyesülési módszereket fog pák f elvetni, mert ez az, amiben el vagyunk ma­radva. Azt már sokan tudjak, hogy a termelés pártiiáryitálát és ellen­őrzését biztosítani teli ilyen és ilyen módszerekkel, de sajnos, ezeket az elveket nem követi sok helyen a gyakorlat. Ami az említett műszaki bizottságokat illeti, azoknak is megvan a ma­guk története. 1957 elején arra törekedtek a pártszervezetek, hogy j . mindent a párt mellett alakítsunk ki, mert akkor a szakszerveze tek még nem nagyon működtek. Ezért hoztak ebben az időben létre termelési fe­lél ősöket a pártsz ervezetekbe 11. Ki adtá k az ins trukc i0'tt, hogy müszaki bizott Ságokat kell létrehozni. % a konszolidáció kö vet te z te ben egyre több és több feladatot kell a szakszervezetnek átadni ilyen vonatko­zásban • Ahol a szakszervezet képes arra, hogy ezeket a műszaki bizott­ságokat ellenőrizze, segítse, ott a sz aksz érv etet nek feli ezeket a bi­zottságokat átvennie. ORSZÁGOS LEVÉLTÁR. í B Ü; 1 Y I , I n i ....... ......... i -10~ 6 -

Next

/
Thumbnails
Contents