Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság III. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1960 (HU BFL XXXV.8.a/4)
1960-01-28
1 "11' £ Ugyanakkor a pártszervezet sem mondhat le ezekről a bi zott sásokról. es kulonoozo módszerekkel, eszközök!® 1 olyanná kell ezeket alakítani, hogy a pártszervezet céljainak is negfele ljen. ' * alista.b r,igad0kapcsolatban előbb széleskörű vizsgálatokat íolytatnak, mielőtt a ^VB napirendjére tűzné, a közeljövőben a párt le -« f ^ZGCiflis'bf brigádok helyzetét. Sok gyakorlajanekkttna-rar?a^ felszínre hozni, hogy olyan határozatot tud- 3kialak!tani, amelyek az elet ismereten alapszanak. Vannak jól működő il;yen brigádok es vannak kevésbé jól működők,most alakul ez ki. Ez igen Jo versenyforma, mert a termelés mellett célja az emberek át-Yh Yisa’/n?ye fe, is* helyes, hogy az MMG-ben az ilyen brigádok nevelik ki a párttagokat, Helyes az elvtársak javaslata, hogy tartsák az üzemek a termelési tanácskozásokat egyedevenként, nem is bírnak el többet. Mér iW is elégsokat kell értekezletre jámiókaz embereknek. Ez ne m jele nti azt ~ hogy a gazdasági, vezetők a negyedéves időszak alatt ne kérjék a munkás ok' veleméryót kulonbozo vonatkozású kérdésekben. Arra is kell ösztönözni 1® b, iio gy állandóén kérjék a munkások véleményét. YYYnif * Ratulovszky et. - aki közvetlenül foglalkozik az ipari ös kre le ke de sí problémákkal - vegyek be a havonként kiadandó statiszti- 0 Lapra a túlóra havonkénti felhasználását is, és javasolja ahol í íáY+-Q?Zanl0haí latnak, ott azt vizsgálják meg. A statisztikai lapolat a partozerveze t _ bxbkara mindenesetben Írja alá, másképpen nem is fo~ f:Ydííe H ra H szorítani a párttitkárokat, .ogy alaposabban foglalkozzanak ilyen kerdesekkel. Le kell szorítani a túlórát. Az elmúlt esztendőben 3O-3I millió túlórát használtak fel az országban ez nagyon nagy szám, és ebhez mi is hozzájárultunk. El kell fogadni! hogy van indokolt bulora is, de meg feli mondani, hogy abban a speciális tely zetb en, _ ami a tekoric akombá j no.kát illeti, miért adtak el illetékesek élyan Iáikor 1 cakómbájnt, ami meg le sincs rajzolva. Utána kell nézni, r°r var^ak a szubjektív okolq és igy meg feli szüntetni az objektív oko; Sok^igazgató fej bálin tojanoskéit" veszi tudomásul a felsőbb szerv 5. a la 2A sa go lcat. Az igazgató is kommunista és ismeri a párt politikáját, ‘ * nagyon jól bevált a Sz/állber-ben a kollégiumi rendszer, javasolja hogy _vegyek at az elvtársak. Itt a legfelsőbb gazdasági vezetőkkel ülto nek össze a mozgalmi szervek rezétől és a legalapvetőbb kérdésekben I teremtenek. Ez biztosítja e szervek között a megfelelő összehangoltoagot es ha ezt megvalósítanák a BRG-ben, nem lenne ilyen vita a reZ re tv} ^®,az igaz gs. tóval. Az igazgatónak kötelessége a szakszerve ze bi titkárral megfelelő kapcsolatot kialakítani, még akkor is ha vele szemben különböző feltevései vannak, mert ez politikai kérdés, to nem szemeiyi * 1 Javasolja, hogy a Szállber. lV_.es alcpszer vezetre vonatkozó kategórikus megjegyzést javítsak ki. Ami a termelési tanácskozásokat illeti, nem rtották be a kerületi PB-tői kapott utasításokat, felbori bobtak az utemezest, amit megszab tak részükre. A létszám is vlY a 1 mert nem volt megfelelően előkészítve, Javasolja és kéri, hogy az utmutatasofet, szerveze ti v ona tkozásokát tartsák be. a nagyon fonbos a teimelesl irány ító és ellenorzöő pártmunka. Gázt 1®H elérni es azt fogják hangsúlyozni, hogy a termelés ellenőrzése és iráfiYa?akonkrét dolog, nem ilyen altalános, elvont dolog. Célfeladatok ele kell irányítani a mozgalmi munkát. Ki lehet tűzni pl, hogy a 8 oras munkaidőt a Haj ogy arb a. i jobban ki feli használni. Konkrét intéz kede sí tervet kidolgoztatni a munka szervezettségének megjavítására. Pl. a párt-vezeto se g megállapítja, hogy egyik gyáron óelül szerv esetlenség van, hoz egy határozatot, hogy azáad^ax igazgató dolgozza ki a iI #/* a | ORSZÁGOS LEVELI A I , te I ""11 ' " 1 | Hl |1'; [ Áj