Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság III. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1960 (HU BFL XXXV.8.a/4)

1960-03-10

* " Probléma volt az Idén a 2 évfolyamra való áttérés, is ehhez ne­hezen lehetett embert találni. Vannak akik azt mondták, hogy osak i 52 emberről van szó£ ezért nem érdemes előadást tartani. De azt is látni kell, hogy ez az 52 ember 8oo embert oktat. Ezért kéri e téren a ker.-i Pártbizottság segítségét, támogatását. Méhész elvtársi az anyagra vonatkozóan kivin hozzászólni, mely a sok évi átlagnál jóval jobb, még budapesti vonatkozásban is. Egyes kerüle­tekben az anyag elkészítésénél nem fordítanak gondot arra, hogy az elméleti kérdéseket felvessék, melyik oktatási forma az, amely a legtöbb nehézséget okozza. Ez a jelentés ettől a módszertől el­tér. Tartalmában is igen jónak mondható és valóban tükrözi a ke­rület helyzetét. A fejlődést illetően, kétségtelen tény a jelentős fejlődés a ta­valyi évhez viszonyítva, de különösen 1956-hoz viszonyítva. A figyelmet azonban felhivja arra, hogy ez a fejlődés a lehető­ségekhez és a szükséglethez képest még nem elég. Olyan helyzet­ben vagyunk, hogy gazdasági területen a sikerek nagyok, azonban az emberek tudatának szocialista átalakítása terén igen súlyos problémák vannak még, és lesz is még sok évig. Éfcpen ezért ellent­mondás V8n ezen a területen és csak nagyon jö elméleti és politi­­' fi, kai munkával tudjuk ezt megoldani. A feladtatok sz elkövetkező években még növekednek. Az Ágit.Prop.osztálynak és a VB-nek na­gyobb gondot kell fordítani ennek az ellentmondásnak megoldására. Problémák vannak a pártfunkciónáriusok, vezetők tanulása terén. $mx Ezen a területen sok a hiányosság. Miből adódik ez? igaz az, hogy túlterheltek az elvtársafc. De azt is meg mondhatjuk, hogy az elméleti munkának a helye nincs megfelelő szinten. Sok tapaszta­latuk van arról, ho© ha megnéznek egy-e© konferenciát, vagy egy-egy kerületnek az oktatási munkáját, kiderült, ho© a párt­iunké iónár iusoknál van olyan lebecsülés féle az elméleti kérdések iránt. Minden más előbbre való, ha mint az elméleti továbbképzés. Ez távlati probléma is. A bapi, gyakorlati feladat végrehajtása igaz, ho© fontos, de e miatt elhanyagolják a távlati fejlődésüket. Ezek az elvtársak egy idő múlva alkalmatlanná válnak a napi munka vitelére is. t Felmerült az önálló tanulás kérdése. Itt is van olyan tapaszta­ss lat, ho© nem folyan forma, amit alkalmazni lehet, egyszerűen ezért, mert akkor nem tanulnak az elvtársak. Ez$ főleg az V. kerület­ben tapasztalják, ahol sok az önálló tanuló. Tavaly például ezt megvizsgálták és kiderült, hogy az elvtársafcnak 95 %-a egyáltalán nem tanult. Ugy gondolja, ho© egy néhány elvtársnál meg tehet csinálni, de ezek felé nagy ellenőrzés kell az sgit.prop.osztálynak # gyakorolni. A propag8Ddisták felkészülésével kapcsolatosan is van javulás, de azt is meg kell moQdani, ho© sulps hibák is vannak. Felmerül, hogy ők sem olvasnak többet, mint 8init a tananyag agad és ez érvényes a marxizmus-leninizmus tanfolyamától egészen az önálló tanulásig. Másik pedig az, hogy a tudomány jelenkori fejlődésével oem tudnak fentiek miatt lépést tartani, mert még a párthatározatokat sem olvassák el sok esetben. Ebből kifolyólag adódik a feladat, ho© a propagandistákat tovább kell képezni. Ennek e©ifc módja a kerüle­ti előkészítő, a másik módja pedig,! hogy elküldjük Őket iskolára, i De olyan módja is vao a továbbképzésnek, hogy a pártfő is kóla mel­lett működő szakosított tanfolyamon ve©eoek részt, amelyre kér­tünk is propagandistákat a kerületektől. A túlterheltség is mint probléma jelentkezik. A propagandisták jelentős részének 2-5-4 funkciója is van. Eo©an lehet azt meg­csinálni, hogy valakinek 3-4 funkcióban kell helyt állnia, u©ao akkor pedig még tanulnia és tanítania. 8 |f m ~ ..................................................... ~ ~ ; rt­r . ff] ______________ _______________________________ - - - - ■ - -------- i - — - --........ - x- _ .. - - - Á r * — 6 — '•

Next

/
Thumbnails
Contents