Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság III. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1960 (HU BFL XXXV.8.a/4)
1960-11-17
I "t * — 9 - ' 1 ■ Q P -> A szerkesztőbizottságokról szólva, nem szabad mereveri' ááe j je1 választani, hogy mi a feladata: az elvi irányi tés, vagy a ci kkirás • Mind„a kettő. Nem^ lehet itt másolni a nagy lapokat, mert ott Írnak is, és elvileg irányítanak is. Az üzemi szerkesztőbizottságok is ir~ jana/és irányítsanak is. Végső soron az irányítás a pártszervezet vezetőségének a feladata. Emellett iétre kell hozni a társadalmi aktivisták széles hálózatát, akik a cikkeket írják. Tény, bogy a munkás okna k ólta Iában nem kenyere az írás, de ne általánosítsuk a munkásokat ilyen tekintetben sem, mert varinak kulturált munkások is, akik érétugégizettek pl. és könnyen megírják a cikkeket. Pl. a Soltész et, is munkás ós annak tekintjük, még akkor is, ha jelenleg nem fizikai munkán dolgozik, és irni is tud, mert van hozzá erzeke. Baj az is, ha egy-egy munkás cikket ir, azt ugy átformálják a szerkesztők, hogy senki nem ismer rá. Kéri a megjelent elvtársakat, párt titkárokat, hogy az itt elhangzottakat konkrét feladatuknak tekintsék. Nem ki vén határozati javaslatot előterjeszteni, a fontos, hogy a lappal foglalkozó, szerkesztő elvtarsak a pártvezetőség tQijQS jogu tagjaként vegyenek részt a pártvezf„60 munkájában. A szerkesztő e Ív tár sa k munkafegyelmét pedig a párttitkár elvtársak ellenőrizzék. Nem megengedhető, hogy ha valaki pl. ra nGm k°zvetlen a Hajógyárból topja a fizetését, hogy az munkaidő alatt elmenjen. Ha az inteni pártmunkásoktól megkövetelik, hogy napi 10-12 órát dolgozzanak, ugyanezt megkövetelhetik a más területen lévő pártmunkásoktól. Partmunkásoknak, forradalmároknak 48 óránál többét kell dolgozniok. Célszerű lenne, ha az üzemi lapok témáját a vb egy, vagy két lapra vetoV” tagyahá meg. Pl. határozatba kell hozni, hogy féléven belül e üzend lapot, a Hajóépítőt és a Goldbergerét megvitatják. Legközelebb a hajógyári lap kerülhet sorra. Az ágit. prop. osztály feladata hogy a többi lapot is ellenőrizze. 1 A napirendet bezárja. • — # — # — bihari eC.: Megnyitja a második napirend feletti vitát. ra —■ eÜí - koy®tk0Zt;0t;és SZ0r0Pel az anyagban, hogy a javuló tene cia eleg biz ősitek arra, hogy a Hajógyár százszázalékra toiesiín. termelési t0rvet. Hogyan kell ezt értelmezni? Krauszetes Milyenek az export kilátások, miután csak másfél hónap van J K , nezunk ki most ( két és fél hónap után, miután a BRG és a Hajógyár le vannak maradva export vonalán? Yan hogy 97 %-os létszámmal hajtják fétafe a °ok túlóra? * ^ kevesebb a létszám. Vajon ebbe bele* % P-2kog et a Hajógyár vezetősége kijelentéséne k hitelt lehet adni, mert értek9111!9^0?7 ?kU°berbe?» d0 ebben a hónapban is, szép eredményeket él ek el. A eljes termelési torvá^ most már 92,9 %-ra tQljesitették dir h* ' a szemben* k következő negyedéves számok alapján pe!/ ptó?Ll/?°?,beh0Zf kgtóSn8sen ha * kéEzáput felembe veszszűk. iigyelembe kell venni a hajóknál a begya tarlót*ségőt is. re S?íh tó fotó1]8 akinthében, b> lemaradás lolt, de év végéképetfSrüllY0 -e‘Biteer® sz,:TnlíhaJnPk. ptre az októberi adatok adnak P- Kerületi viszonylatban a textiljére k kiemelkedő eredményeket Ál , ■ -