Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság III. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1959 (HU BFL XXXV.8.a/4)

1959-03-12

2-3 dolgozó beszélgetve, de az osztásokon is állandó beszélgetős ’ folyt - kevés kivétellel. Ezt ma in úr nem, vagy csak nagyon rit­kán ledet tapasztalni. Az egész Légkör az apparátuson belül meg­változott pozitív irányba. Ebhez nem kismértékben járul hozza az uj vezetés, a 3 elvtárs sokkal atúrozobtabóan, sokkal keményebben, de emberségesebben foglalkozik a problémákkal. Nagy segítség' ehhez, hogy az elvtarsak nagyon következetesen beszámoltatják az osztály­­vezetőket, az előadókat a kiadott feladatok végrehajtásáról. Népük van az elí társaknak arról, hogy ml történik az osztályokon. Ebből adódóan csökken a flegma ha ng is, ami a felekkel való beszélge­téseknél meg volt az előző időben. A vezetőktől is azt látják, hogy a legudvarisabban bánnak az emberekkel és ez magával hozza, hogy az osztályokon is udvarisabb a felekkel való foglalkozás. Persze akadnak még ma is flegmák. Ami a tanácstagokkal kapcsolatos kérdést illeti, e téren is van szép javulás. Másfél- kétévvel ezelőtt volt olyan tapasztalat, hogy az egyik tanácstag 2 óra után bent be ügyének intézése miatt és egyszerűen az illetékes osztályon nem fogadták. Ez most már megvál­tozott; és a tanácstagok tár-mikor bejárhatnak a Tanácshoz. /tt Ami az osztályszempontot illeti, itt még sok a tennivaló. Az álta­lános félfogadásnál - a vezető elv társa kon kivül - még nem keresik azt, hogy kivel ülnek le beszélgetni, mindenkinek a problémáját elintézik, nem nézik meg, hogy munkás-e az illető vagy pedig vala­milyen csavargó. A lakásosztályon most derültek ki a dolgok, de az igazgatási osztályon is vannak még problémák, a gázpalacokokat nem mindég a legrászorultabbak kapják meg. E téren előbbre kell már jutnunk. Az eddigi tapasztalatok azt bizonyítják, hogy van előrejutás az apparátus munkájában. Az Összes hibákkal együtt úgy lehet értékel­ni, hogy az utóbbi 2-3 hóanp alatt jó munkát végeztek. B rövid idő alatt a vezetés mindenhová eljutni nem volt képes, de feladatként kell megadni részükre, hogy ilyen irábyba munkálkodjanak. Amikor ez biztosítva van, akkor lehet ténylegesen, konkrétan képet kapni az apparátus munkájáról!' ^ajnal elvtárs: A jelentés azért beszél az aktákról, mert náluk a munka a papirokon jelentkezik. Ha valami probléma van, az illető személyek Írásban fordulnak sokszor a tanácshoz. Az aktákból is ki kell hogy búgjon annak megfelelő elintézése. Itt talán az a hiba, hogy ezt a részt nem nagyon vizsgálták. Erre bővebben kellett volna kitérni, hogyan vannak a beadott kérelmek elinézve. ' Az ügyfélfogadásra vonatkozóan még az a kiegészítése lenne, hogy ezt úgy próbálta ellenőrizni, hogy a folyoson várba meg az illető panaszost és ott kérdezte meg, hogy ügyét hogyan intézték. Mert, ha bement volna az osztályra, akkor természetszerűleg is udvarias, előzékeny lett volna a beszélgetés. Ilyen vizsgálat alapján jobban meg lehet állapítani, hogyan foglalkoznak az emberekkel. A lakásosztályra vonatkozóan volt több probléma, itt is beszélt 1-2 emberrel, akik éppen kijöttek az osztályról. Panaszkodott is az egy ifi, hogy már 1 éve odajár és nem történik semmi intézkedés , ügyében. Persze ennek az oz oka, hogy nem voltak besorolva az em­berek, akik többször jártak be, okok előbb kapták meg a lakást. Most az osztály dolgozóival meg lett beszélve, hogy a kérelmeket sorolják be valamely kategóriába. Azt válaszolják is meg az illető­nek, hogy kérelme mikor nyerhet elintézését. Ez a dolog, ha nem is teljesen megnyugtatót, de az illető tudhatja, hogy aktája nem lesz mindig félretólva, ha nem érkezési, illdtve sürgősségi sorrendben az elintézést nyer. f \ - 7 - te____________________________________________

Next

/
Thumbnails
Contents