Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság III. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1959 (HU BFL XXXV.8.a/4)
1959-10-22
■ 1 - ' 1 1 ■ J ......... ) -5-Az önkéntes rendőri szolgálattal kapcsolatban, eddig csak fiatalokat látott közöttük, nem tudja ez előírás vagy pedig csak fiatalok jelentkeznek. ugy gondolja ezek közt sok lehet az úgynevezett '•kalandvágyó'1, s öltözködésük sem enged arra következtetni, hogy ezek a biztonság őrei lennének. Hogyan nézik meg ezeket az embereket ilyen szempontból is. Ugy gondolja, hogy ebben a kérdésben is, ha egy mód van rá, nagyobb segítséget kell nyújtanunk. Gyurcsó elvtárs: Az előterjesztett jelentés nem foglalkozik a tanács és a rendőrség kapcsolatával, amit hiányol. 11 hónapja dolgozik a tanácsnál és erre van sok gyakorlati tapasztalat: is. Van az összmüködós területén pozitív és negatív eredmény. Pozibiv, hogy az operatív bizottságon bár miről van szó, megfelelő határozatot hoznak és azt a maguk vonalán érvényre juttatják, a tanácstagságon keresztül is. Ennek eredményéről már jöttek jelzések, amit a rendőrség felé továbbítottak is. Pl. Hegedűs elvtárs közölte, hogy van e^y kisiparos, aki már 6 esetben volt büntetve, amiben tettek intézkedést;, vagy fordítva, hogy a tanácstag jelezte, hogy e^y illető térképeket rajzol, ezt pedig ők jelezték Hegedűs elvtarsék felé. A tanácstag elvtársak is egyre inkább megértik ennek jelenbőségét, szükségességét. Ezek mind pozitív eredmények. Van azonban negatív rész is, amilyen pl. hogy az egyik rendőr feljelentette Arnócz elvtársat, mert a Fényes Adolf utca egy bekeribeblen telek van, ahová a környékről kihordják a szemetet. A kéri tés elkészítése BangxBgysxBrösBxaxássáBSxfslxdtalrx a tanács feladata ugyan, de a lakóbizottság - együtt a rendőrökkel - akadályozza meg, hogy a szemetet oda vigyék és azt büntessék meg, aki az intézkedések ellenére odahordja a szemetet. Ma már nagyobb lehetőség van, hogy a helyszínen, vagy bejelentés formájában is, szabálysértés miafet el tudjanak járni az illetőkkel szemben. Reméli, hogy a jövőben e teren is javulni fog a viszony. Krausz elvtárs: Egy kérdésben vitatkozna Hegedűs elvtárssal, mikoris ufcalb árra, hogy a -vállalatokkal jó a viszony, azonban vannak olyan ügyek, melyeket nem beszélnek meg az üzemekkel. Ugy gondolja helytelen, ha a fertőzött területről nem értesítik a vállárrá latokat. A párttitkárukkal is megállapították, hogy e téren nem jó a kapcsolat. S ezért történt olyan dolog is, hogy az üzemben történt ügyet a rendész a rendőrségen jelentette, de a gyárban az illetékesnek nem. Véleménye szerint sokkal jobb, ha az igazgató tudja, hogy az üzemben 5-6 olyan személy is dolgozik, akire nagyobb gondot kell fordítani. Esetleg vannak köztük olyanok, akik ellen továbbra is harcolni kellene, de nem ismerik az előző tevékenységét és mé^ „ elő is léptethetik. Pamutiparról emlit egy példát, ahol egy háborús bűnös volt, s akit évekig ajnároztak 3.5oo.- Ft fizetésért. Miért kellett ennek az egyénnek a legmagasabb fizetést kapnia és annak megfelelő beosztást is. Erről a kérdésről már vitatkozott is Hegedűs elvtárssal. Természetesen az együttműködésnek vannak eredményei is, segítséget is adnak az elvtársak, de a fenti kérdéssel nem tud egyetérteni, és szeretne erre megnyugtató választ is kapni. Rugg elvtárs: Egyetért ^rsusz elvtárssal és ő sem tud egyetérteni, hogy nem közölnek mindent az üzem illetékes vezetőivel. A társadalom erkölcsi moráljának kialakítása az üzemekben is folyik. >v A közelmúltban történt, hogy a BM-től jött ki az üzemi összekötő, aki jóformán felelősségre vonta Miskai elvtársat, hogy most az üzem fel töltésénél tekintélyes száában vettek fel olyan . ái-Lmrnmmg — ---------------------------------------- 1 j ’ ■»■**»«. -é