Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság III. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1959 (HU BFL XXXV.8.a/4)

1959-10-22

R<«minrm,uiNmMnaniinraM|i ■mmammemfaasum^-. • I ¥ 1 - 4 -Korábban az illetékes szervek nem engedték meg a körzeti meg­­biz°ttak igénybe vételét, a nyomozó elvbássakkal meg kellett értetni, hogy próbálják ki, jó-e ez. A munkára nem a prostitú­ció kiderítése jellemző, a Textilfestőgyárban és Goldberger­­gyárban leleplezett lopás sem a bűnügyi osztályból indult ki. Ezen a teren javulás van, nem érték még el ugyan azt a szintet, amit a vonatkozó parancs előír, de tovább fogják javítani a munkát. A bunugyi alosztály es a tanács kapcsolatára vonatkozóan, ez is emberre válogatja, azok, akiknek dolguk van a tanáccsl, igénylik a banacs segítséget, azok sok esetben járnak is oda, pl. N»dí El­lenőrzéshez, ipari osztályra stb. * A pár b kör ze bekkel már kevésbé van meg a jó kapcsolat, gyenge még ez a vonal. ° Rí zsn.yovszky elv társ: 81 önkéntes rendőr van a kerületben. A Bp.főkapi­­tanysagnak az az irányelve, hogy kb annyi legyen, mint ahány rendőr van. Ehhez meg 4o fő hiányzik, de a feltöltés állandóan folyamatban van. Kapnak az üzemekből is embereket, de azt is meg kell mondani, hogy vannak akik visszaadják igazolványukat, vagy más munkakörbe kerülnek, ami nem teszi lehetővé ennek a szolgá­­■ : }'3b?ak: az ®Hátását, vagy vidékra költöznek stb. Ez év tavaszából 12 igazolványt vontak be, de a kerületben egy sem volt olyan, aki­től valamilyen bűncselekmény miatt kellett volna az igazolványt visszavonni. Az önkéntes rendőrök kaptak dicséretet és jutalmat is • üí"í?a,az* az üzemeket nem értesítik arról, hogy ha valamelyik jól teljesíti szolgálatát, dicséretben részesül stb. vagy fordít­va, ha rosszul dolgozik. Bar az utóbbi időben küldtek levelet az üzemnek, amelyben értesítették, hogy jól dolgozik az üzemükből való^önkéntes rendőr. KMB és a tanáeskörzetek kapcsolata terén úgy tudja, hogy egyedül Balazs r.hdgy-nak nem jó a kapcsolata, mert területének nincs partszervezete, s még a szomszédos párbkörzetbel nem vette fel a kapcsolatot. A többi elvbársak rendszeresen felkeresik a párbkör­­zetet es megbeszélik a szükséges dolgokat. Többé-kevésbé a körzeti megbízottak eljárnák a tanácstagi beszámolókra, felkeresik a ta­­fi nacstagokab is. Felmerült olyan probléma is, hogy egyáltalán igény­lik-© a tanácstagok a KMB segítségét. Más kerületben volt olyan tapasztalat, hogy azt mondták, miért jön rendőr a tanácstagi be­számolóra. Nálunk minden esetben szívesen fogadták őket. Ratulovszky elvtárs: Véleménye szerint a jelentést el lehet fogadni. Lényegeben a kerületben javulj a közbiztonság, persze van még , egyes terület, ahol van tennivaló, a megbízottak vonalán azok az intézkedések, amelyek az utóbbi időben történtek a rendőrségnél, a közbiztonság megjavítását célozzák. Maga részéről a gya/kor­­labban tapasztalja, mivel a helyen lakik, több esetben, ha későn is megy haza találkozik nyomozóval, vagy járőrrel, akik prrbyáz­­nak a területen. Ez helyes és jó. Van egy pár olyan dolog azon­ban, amivel még foglalkozni kell. pl. a körzeti megbízottaknál ervenyesul bürokratikus vonás, mechanizmus. Példának említi meg, hogy valaki környékükön eltűnt a lakásáról, ezt próbálta a KMB-snak jelenteni, aki egyszerűen azt válaszolta, hogy miért nem a házmeg­­bizobb jón le jelenteni, Vagy a főbérlő adjon írást. Természetesen nem olyan személyről volt szó, akiről feltételezni lehet, hogy valahová elutazott. Az említett eljárással valaki ki is mehet az országból, akkor sem történik intézkedés, csak írások vagy egyebek utján. | 0,7 0,7 Másik hiányosság pedig, az őrsöknél egyik-másik őrsparancsnokri felkészültsége gyenge. M----- m. 111 iii ■ ^ ip i i ■ ■ i i in

Next

/
Thumbnails
Contents