Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság III. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1959 (HU BFL XXXV.8.a/4)

1959-10-22

"* ^ "" Hegedűs elvtárs: Válaszol a kérdésekre. Első kérdés volt, hogy 1/3 rósz kiesésnek mi volt sz oka. 1 Ez abból adódik, hogy sok megbetegedés volt, szabadságolás is volt és lényegében létszámhiány nem volt, de ha 4-5 fő hiány­zik, ez náluk tekintélyes kiesést jelent, akik helyett a mun­kát mégis el kellett végezni. Más kerületek szociális összetételét illetően nincs pontos képe, erről talán Horváth elvtárs tud felvilágosítást adni. A rendőrségen tulajdonképpen olyan magvat szeretnének bizto­sítani, amely köré biztosítani lehetne a kollektív vezetést. E téren talán a közrendvédelemnél van hiba. Az őrsöket kelle­ne megerősíteni. A kapitányságon a munkásosztály vezető szere­pe jobb, mint az őrsökön, 'i’ul nagy létszám hiány nincs náluk, ez inkább budppesti vonatkozásban mutatkozik meg. A Kapitány­ságokat meg kell erősíteni azokkal az elvtársakkal, amelyeket az üzemek javasolnak, adnak át, hogy az őrsöket is erősíthes­sék* Varga elvtárs az önkéntes rendőri szolgálatról érdeklődött. Az önkéntes szolgálat azt jelenti, hogy önkéntességi alapon heti 4 órás munkára vonják be az illőtöket. Ez tulajdonkep­­pen a közbiztonsági feladatok megszilárdítását jelenti. ' N A jelenlegi állományi létszámmal pl. a hegyvidék részére nem tudnák biztosítani a járőrözést, az önkéntes rendőrök e téren nagy segítséget nyújtanak, döntően éjszakai szolgálatra van­nak beosztva, de más vonatkozásban is. különböző akcióknál be lehet őket vonni. Esetenként önálló vezényléseket is kap­nak. Ezeknek a létszámát kellene kibővíteni, meg van ugyan szabva a hatá^, de még létszámon alul vannak. Az az elgondolásuk, hogy legyen olyan létszám, mely kellő segítséget nyújt a jelen­legi apparátusnak. Fontos azonban a meglévő önkéntes rendőrök­nek a megszilárdítása, tudás, szolgálatellátás, fegyelmet ille­tően is, bár e téren sok baj nincs. Helyes lenne ha az üzemek megbízható, jó elvtársakat javasolnának e célból^ s hogy lega­lább olyan legyen a színvonaluk, mint a munkásőröké. Az üzemek feltérképezése meg van, ismerik a legnagyobb üzemek ^ bűnügyi fetőzöttségét, bár sok olyan eset van, amit nem minden r esetben beszélnek meg a vállalattal, úgy érzi, hogy bizonyos vonatkozásban ez jó is, mert eredménye csak az lenne, hogy embereket mindenhonnan elbocsájtanának. Természetesen egyes személyekre felhívják a vállalatok figyelmét. Véleménye sze­rint helyes, hogy nem teljes egészében beszélnek meg mindent, de a szükségnek megfelelően mindig adnak információt. 7 Égető elvtárs kérdezte, hogy mit értünk pártunk büntető poli­tikája alatt. Ezalatt azt érti, hogy megfelelő politikai mun­kát fejtsenek ki, hogy a rendőrség csapásai azok felé fordulja­nak, 8kik komoly károkat okoznak, ezek ne legyenek elbagateli­­zálva. .* , A KMB-sek és a bűnügyi oszt. kapcsolata jobb.kialakitasa érde­kében a szakoktatás megfelelő gondot fordít, hogy meg legyen a koordináció, elősegítik, hogy a KMB kapcsolatai egészségesek legyenek. Ez s kapcsolat alosztályvezetői szinten jónak mond­ható. Külön-külön mind a két részről jó munkát végeznek, de együttesen vizsgálva vannak még hiányosságok. Kerületi vonat­kozásban azonban nincsenek rossz helyen e téren. Vannak szép eredmények, legutóbb 2 titkos találkahelyről kap­tak jelentést, amit portyázás közben derítettek fel. i _ _ j, ^ ______ | VTBSHMtMMHIMHMMMMB) 'i——B—WnrU'llll t1 lÜKtt

Next

/
Thumbnails
Contents