Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság III. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1959 (HU BFL XXXV.8.a/4)
1959-01-29
) Nem folyt ezidö alatt tervszerű káder nevelés, ami sok esetben érezteti hiányát, amikor vezető funkcióban kellene valakit, beállibani. Pl, most Léog helyett termelési osztályvezetőt. A ker.-i P.B, ismetelt javaslatára Seres elvtárs elkészitetb'e a káderfejlesztesi. tervet, ami 16 övre szól. A tervben szám szerint szerepel, hogy 16 óv alatt hány kádert kívánnak cserélni. A tervezet a következő feladatokat jelöli meg; 16 év alatt 22 funkcióban fog csere bekövetkezni. Ebből 18 nyugdíjazással, 4 fő azoknak a száma, akik egyéb ok miatt kerülnek el funkciójukból, Nem foglalkozik a tervezet azzal, hogy kiket javasol utánpótlásként, milyen ütemü beiskolázásokat kívánnak végrehajtani, hogyan kívánják megjavítani a jelenlegi rossz szociális összetételt. Tudomásunk szerint most is folynak beiskolázások, vannak fiatal szakká^ derek, akik röviüebb idő alatt képesek elsajátítani a jelenleg funkcióban lévő osztályidegen, vagy nemkívánatos elem munkakörét. Több fiatal szakmunkás jár technikumra, egyetemre, akikből meg lehet majd oldani a káderutánpótlást. Az a véleményünk, hogy nem törekszik Seres elvtárs és az igazgató elvtárs sem eléggé arra, hogy e jelenleg kulcspozícióban lévő nemkívánatos elemek helyett minél előbb fiatal munfcáskáderek kerüljenek fontos pozíciókba. Ha megfelelő a velük való foglalkozás, akkor nincs szükség arra, hogy, bevárjuk az elöregedési korhatárt azoknál, akik os 3talysztrapootból, magatartásuknál fogva nem érdemlik meg. Nem kell felni az uj erők felhozásától, merjük bátrabban hozzányúlni a fiatal, értelmes munkásokhoz, tegyük megfelelő beosztásba és belőlük neveljük ki a jövő kidereit. Ma n.g az a gyakorlat a Budapesti Herisny agy -árban is, hogy a munkiskádcrek.t főleg kisebb jelentőségű funkciókba állítjik és utina megfelelt kéz nek feljebb vinni, még akkor is, ha képes magasabb tisztség betöltésére. Pl. az hllenforradalom után kb. 9 fő került el a Bp, Harisnyegy árból c. pont, vagy leváltás alapján, helyükre zömében becsületes munkáskád rek kerültek, de ezek zöme kis funkció volt. A komolyabb beosztásban Láng István került, aki megint nem munkáskáder, hanem polgír - múltja miatt le kellett váltani funkciójából, mert nem kapott fedhetetlenségit. A jelenlegi termelési osztály vezetője is polgár, bár ez most csak ideiglenes' megbízatással végzi ezt a feladatot, | ■ t ORSZÁGOS LEVÉLI AH í lo I j í •..................................... -ü * .... jpír >. tanmi. .Uj- 5 -