Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság III. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1958 (HU BFL XXXV.8.a/4)

1958-02-27

-------■ —-----"-------------------------------­­"I I ^I III. • III. .. . - -- 12 -de arra még nincs elég következetes törekvés, hogy a helyileg jelentkező problémákat önállóan oldják meg. > Megállapítható, hogy a pártmunka kibontakozása, az agi­táció és a tömegkapcsolatok kiszélesítése terén az elv­­társak jó irányban haladnak. Ennek tovább fejlesztése érdekében véleménye szerint meg kell teremteni a fizikai dolgozókból tevődő alapszervezetek megsegítését oly mó­don, hogy néhány szellemi dolgozók a mellettük végzendő munkára irányítsanak. Gyurcsó Ferenc elvtárs: Mikor a brigád a vizsgálatot folytatta, akkor eppen egy sor kezdeményezés megvalósítása folyt, amely akkor még nem bontakozott ki és igy az ottani munk8 pozitív oldaláról csak kevéssé tudtak beszámolni. ■ . A szellemi és fizikai dolgozók közötti ellentétben része van az üzemi munkástanácsnak is,, amely első ténykedését azzal kezdte, hogy itt aránytalanul sokan vannak a szel­lemi és műszaki dolgozók, és ezzel mesterségesen felna­gyították ezt a kérdést. Megállapították, hogy pl. Fűzi János gá* párttag egyik H szószólója ennek az elméletnek. Mikor beszéltek ve le, ki­tünk, hogy nem elvi-politikai szemszögből vizsgálják a szellemi dolgozók szerepét, haoem kifogásolják, hogy Dl. fehér köpenyben járnak, túlságosan hosszú ideig tar­tanak ebédidőt, stb. Március 15—én párt—klubnapot tar­tanak, ahol a fizikai és szellemi munkát végző párt­tagokat igyekeznek közelebb hozni egymáshoz. Illés Béla elvtársat hívják meg. Ez az ellentét a kétféle dolgozó réteg között nem öltött veszélyes méreteket az üzemben, de azért nem feledkeznek meg erről. A párttagok olvasottságával kapcsolatban elmoDdjö, hogy a pártirodalom terjesztésére beállítottak egy elvtársat es azóta egy hónap alatt 2500 forint értékű könyvet, stb. adtak el. O Kiss Bertalan elvtárs: Kevés pártszervezetnél lehet ilyen nagyfokú Javulást lemérni, mint itt. Az elmúlt időkben a párt­­szervezetre jellemző volt, hogy csaknem teljesen befe-r lé élt. Nem végeztek komoly munkát. P-,. a csucsvezető­­sógi ülések időpontja mindig bizonytalan volt. Ma az elvtársak már munka tervvel dolgoznak és ennek hatása máris érezhető a tömegkapcsolabok kérdésében. ► A fizikai és szellemi dolgozók közötti kérdések ügye élesen vetődött fel a z üzemi tanácsülésen, ahol való­ságos kirohanásokat intéztek az értelmiséggel szemben. Az egyik dolgozó elmondotta, hogy lent a műhelyekben a műszaki vezetők semmit nem beszélnek mega dolgozókkal. Befejezésül, a Száll. Bér. pártmunkája jó iráqybam halas, és sok dolgozói egyes elvtársak úgy vetik fel, miért ari&hxelőbb történt változtatás, szinte sajnállak az elvesztett időt. _eÍvtárs:Kétoldalra kiván bírálatot gyakorolni azért, mert^a"Száll. Bér.-ben a pártmunka nem volt kielégítő. Legfőképpen a végrehajtóbizottság vezetési stiluaa volt a fő akadályozója az előrehaladásnak. Hiába til­takoztak ők a szektás nézetek ellen. Megtörtént, hogy a pártszervezet részéről olyan kijelen­tések hangzottak el, melyekről később kiderült,, hogy ?^L£edih:A8 ^lóságot. Sokszoroz elvtársakban is-, lSSbSe?ÍS!84oSr;!Sll*Skao!Saí*S.?iSsfa?íU,e­f . _____________________________jk

Next

/
Thumbnails
Contents