Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság III. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1961 (HU BFL XXXV.8.a/3)

1961-07-21

f mmm "guji-rai • M t Stadinger elvtára! A vállalati normarendezéssel kapcsolatban elmondja, * nogy azt' végrehajtották, náluk is voltak hibák. Az elmúlt havi teljesitmény százalék lo2.2%. Azért foglalkoznak u,jból a normák rendezésével, mert a bérrendszert változtatják meg es ennek kap­csán kénytelenek a normák jelentékeny részéhez hozzányúlni. Égető elvtárs megjegyzésével kapcsolatban, hogy érintett osztályok szo­ros kapcsolatot tartsanak a pártszervezettel, szakszervezettel, éppen annak érdekében, hogy a pártszervezetek ne elvileg agitálja­nak. Ehhez viszont az kell, hogy kellő informáltsága legyen a különböző szerveknek, éppen azért, hogy az agitációs tevékenység ne szakadjon el a realitástól. Amit itt felvet, azok gyári tapasz­talatok. Egyértelműen állitja, hogy a bürokrácia elemei a gazdasá­gi vezetésben kezdenek növekedni, a kiadott rendeletek, utasitása száma igen nagy, sokszor meg sem tudják állapítani, hogy hány ér­tekezletet kell tartani. Érdemes lenne megvizsgálni a következő félév során, hogy mi mindenről kell előírás szerint beszélni egy-egy ^ termelési értekezleten, ha végighallgatják a művezetők beszámolóját. Ez pedig nem jó, nem vonzza az embereket, nem teszi színessé, érde­kessé az értekezletet, ezen a vonalon valamit tenni kell. A másik kérdés a normák kérdése. Munkabeirás nincs, hogy az egyes norma hány százalékra teljesithető,azoknál a vállalatoknál, ahol egynemű a dolgozók által végzett munk$, nem állapítható meg. Éppen ezért az egyes normáknak igen jó technológiai alapokon kell állnia és még igy is előfordul, hogy ugyanaz a munka, más normás által adott időben, ötszöröse, tízszerese az előzőnek. Éppen ezért olyan területeken ahol rokonság van a normák között, csoportosítani kellene ezeket az alkatrészeket. Ebből adódik, hogy a normáknak a társadalmi ellen­őrzését is biztosítani kellene. A műhelyekben tudják de nem szólnak róla. Ezzel kapcsolatban, amire fel kell hivnl a figyelmet, ez a munka elosztás, kx a jelenlegi bérrendszer mellett igen jelentős a veszteség felmérésének a kérdésé. Gondolkodni kell azon, hogy milyen módszereket lehet kialakítani a veszteségidők felmérésere. Ehhez természetesen megfelelő technológusok és normások kellenek. Javasolja, hogy a velük való foglalkozást növelni kell, tanácsokat adni a munkásjukkal kapcsolatos politikai kérdésekre. Végezetül a probléma elég sok, Égető elvtárs jogosan beszélt a politikai hely­zetről, mert ezen a téren az nem kielégítő. Fülöp et.: Egy megjegyzése van, hogy a politikai Bizottság határozata kettős feladatot tűzött ki, egyik feladat az egyszeri rendezése a normáknak, másrészt a normák karbantartása. Az az időszak ami most lezárult az volt az egyszejji feladat, a másikat elkezdték. Amikor erről beszélünk ki kell hangsúlyozni, hogy csak az egyik feladat zárult le, a másik feladatot pedig csak elkezdtük. Bihari et.: A káderhelyezettel kapcsolatos kérdést több elvtárs fel­veteTte, ezért egyszerre válaszol, mint a három elvtársnak. Nemcsak a kerületben, de az egész országban előtérbe állították a kádermun­kát. Káderfejlesztési terveket készítenek a pártszervezetek is. A párt politikája helyesen van kitűzve, most minden a kádereken múlik. Mi is érezzük, hogy minden a kádereken múlik. A VIII. Kongresszus irányvonala világos, helyes, a tömegeknek tetszik a párt polltkája, még akkor is ha vannak hálátlannak tűnő feladatok, mint pl. a norma­rendezés, vagy a térítési dijak felemelése stb. Ezzel együtt is bát­ran állíthatjuk, hogy a tömegek helyeslik a párt politikáját, hogy mindenütt hogyan értékelik és hogyan hajtják végre, ez a káderektől függ. Valahogy ugy vagyunk, hogy ezen a téren is még nagyon sok behozni való van. Van olyan pártszervezet és gazdasági vezető, aki nem alkalmas funkciója betöltésére és mégis kénytelenek vagyunk ott hagyni, mert esetleg nem tudunk helyettük jobbat beállítani. Vagy azért, mert különböző más meggondolásokból nem akarjuk elmozdítani. ■ i ^ 1 1 m ^-----------------------------_____________________—_......................_................................................... . i •

Next

/
Thumbnails
Contents