Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság III. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1960 (HU BFL XXXV.8.a/3)

1960-10-14

í 90X9 • Jegyzőkön yy a III- kerületi Pártbizottságon, 196o. október 14.-én meg­tartott pártbizottsági ülésen. Gyurcsó et.: A VB tájékoztatója nagyon sok dolgot ölel fel általában azt, ami a pártbizottság munkatervében szerepelt, hogyan lettek végrehajtva. Saját munkaterületére vonatkpzóan elmondja, hogy miután a VB meg­tárgyalta a tanács munkáját, hasznos útmutatásokat kaptak, aminek alapján megtették azokat a lépéseket, melyek a végrehajtáshoz szük­ségesek. Tájékoztatták az osztályvezetőket és egyönteto vélemény alakult ki, hogy egyetértenek az értékeléssel. A Pártbizottság való­jában ugy foglalkozott a Tanácssal, mint a legnagyobb tömegszerve­­."-ra, zettel, az elvtársak maximálisan segítették a munkát. Elmondja, hogy két osztály kivételével olyan osztályvezetői gárdája van a kerületi Tanácsnak, amivel kérés tanácsapprátus rendelkezik. A KISZ vezető­ségválasztó taggyűléssel kapcsolatban elmondja, hogy náluk a KISZ tagság az apparátus létszámának 2o%-át teszi ki. Ezek a fiatalok ki­fejezték, hogy egyetértenek a párt politikájával és mindent megtesz­nek, hogy helyes légkört alakítsanak ki. A másik probléma, amit Bi­hari elvtárs felvetett a tanácstagi pótválasztással kapcsolatban, a jelölő gyűlések nem nagyon jól sikerültek, annak ellenére, hogy a választás előtt két nappal nincsen semmiféle zavaró tényező, mégis kéri az itt lévő elvtársakat, hogy nyújtsanak segítséget, hogy a szavazás jól sikerüljön. 1958-ban kifejezésre jutott a dolgozo nép helytállása, szeretné ha a szavazásra jogsult szemeljek 99%-a most is leszavazna. A másik dolog a Budapesti Pártbizottság vizsgálata kereskedelmi vonalon, ismeretes, hogy a kerület ellátottságában van javulás, a jövőben arra kell törekedni, hogy nagyobb legyen a valasz­­_ ték, ami a kerület lakosságát kielégíti. Sajnos ez a törekvés nem mondható el a Vendéglátóipari V. részéről, amely nem érti meg, hogy elsősorban a lakosságot kell kiszólni, nem pedig a tervet teljesti­­teni. Az Óbudai Napokkal kapcsolatban elmondja^ hogy a maguk részéről a szervezésen foglalkoztak azzal, hogy ezt elsősorban politikailag használják fel, sajnos ez most sem sikerült. A jövő evben a tartalmi részt fogják kidomborítani. A Lakásproblémával kapcsolatban elmond­­• ja, hogy a kereskedelem nehéz helyzetére való tekintettel, ez évben a Tanács 4 üzlethelyiséget fog felszabadítani, hogy az ellátottságot ezzel is jobbá tegyék. Ismertes, hogy a Tanacsnal tényleges nehez volt a helyzet a bérrendezés előtt. Ezelőtt az átlagkereset l«3oo Ft volt, most a rendezés után 1.74o Ft, ami nem kis rendezést mutat különösen akkor ha megnézzük, hogy a kerületi üzemek dolgozóinak átlagkerese Ft 1.64o.—. Most mar tehat az anyagi feltetel is meg van, hogy nagyobb követelményt támaszthassunk. Ratulovszkv elvtárs; A Bihari elvtárs által elmondott Foblémakk2L?*?§4.---------sokat foglalkozott és bizonyos ,dolgokban sokszor o maga Is túrelj len. Előtérbe kerülnek a letszamkerdesek, a bérhelyzet. Náluk az utob bi időben gyakran előfordul, hogy ahol munkaerő hiány van, máshonnan elhíznak embereket, ez éveken keresztül folyik, 3-o-4o ember van amelyik ilyen fregoli járatot végez. 1 * i

Next

/
Thumbnails
Contents