Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság III. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1957 (HU BFL XXXV.8.a/3)
1957-09-26
Véleménye szerint most ezen már sürgősen változtatni kellene. Ambrus Pál elvtárs: A beszámoló töraegkapcsolatokkal foglalkozó részével foglalkozik’.' Ez vonatkozik az üzemekre is, ahol hasonló a helyzet. E kérdés felső szinten elég jól folyik, a ker.-i PB is igyekszik e feladatot jól megöl ;ani és vannak is tömegkapcsolatai. Üzemükben az elmúlt időkben tartott pártnapok nem úgy sikerültek, ^mint kellett volna, arra az össz.elétszámnek csupán lo-15 %-a ment el. Ez nagyon kévés, meg akkor is, ha figyelembe veszik, hogy több műszakban is dolgoznak. Még a párttagoknak nagyrésze sem megy el a _ párt napra. , A legutóbbi VB ülésre meghívtuk az üzem műszaki vezetőit, megbeszéltek a közös problémákat. Kitűnt, hogy az eddigi kapcsolatokat nem tartottak megfelelőnek, felvetették, hogy miért nem hozzák letre a különböző tömegszerve zéte két . Itt is az a hiba volt, hogy a párt nagyon befele ! ox.lu.lt. E téren változtatni kell és a régi jó módszereket ismét alkalmazni. Tulajdonképpen érzik, hogy valami hiányzik, de ennek megoldásanoz a megfelelő utat nem találtak még meg. Tömegszervezeti vonalon tapasztalatuk az, hogy bármennyire is igyekeznek olyan kádereket vezetőnek beállítani, aki erre meg is felel, a felsőbb szervek a régi embereket akarják esetleg -v haveri alapon visszahelyezni, akiknek a tömegekkel való kapcsolata nem ; s volt jó és különösen gazdasági vonalon van ez igy. Felmerült a nyereségrészesedés kérdése, amellyel kapcsolatban megállapították; 'helytelen ha az az egyén, aki selejtet gyúrt, va$y éppen igazolatlanul hiányzik, ugyan úgy megkapja a nyereségreszesedest, mint az, aki becsületesen dolgozott. Ezzel kapcsolatban a műszakiak tettek is egy javaslatot, melyet a vállalatvezetés felé fognak továbbítani. A felsőbb szervük részéről jött le egy utasítás, amelyről megállapítottuk, hogy abban egyáltalán nincs benne a dolgozók véleménye es olyan ember állíthatta össze, akinek semmi köze nincs a dolgozókhoz. A nov. /. 1 verseny szervezését pl. a főkönyvelőn keresztül akarták megszervezni, mert - állításuk szerint - a párt és a szakszervezet elaludt. _ Véleménye szerint ebből arra lehet következtetni, hogy előbb a minisz^e riumban kell rendet teremteni, mely szervek meggátoljuk a tömegekhez való közelkerülést intézkedéseikkel. A dolgozók ezekben az intezkedesekben a párt intézkedéseit látják. /-•s Pusztai elvtárs: A helytelen tömegkapcsolatról mond példát a Nyersolajszívattyugyárban szerzett tapasztalatairól. Abban az üzemben nem a jobb viszony alakult ki a párt- és gazdasági vezetes között es ez a dolgozók között is ismeretes. Ennek következtében tömegkapcsolatrol egyáltalán nem is beszélhetnek. Hiba itt az is, hogy a pártvezebőség^egy tagja - jelenleg a titkári teendőket is az tölti be - a személyzeti vezető és egyben a munkaügyi osztály vezetője is. Munkáján keresztül is a purt' tál szembe állítja a dolgozókat. Véleménye szerint ezen sürgősen változtatni kell, mert kb 4oo ember dolgozik az üzemben és fentiekről -állandóan vitáznak. Saját üzemében, a Fonógépalkatrészgyárban első teendőjük volta uelyes tömegkapcsolat kiépítése. Első alkalommal .rendeztek egy hajókirándulást, majd futbalmérközást, utána moziba vitték a dolgozókat az igazgatói alapból. Mindezt a dolgozók örömmel fogadtuk. Hasonlóképpen próbáljak KISZ vonalon is rendezvényeken keresztül összefogni a fiatalokat es szakszervezeti vonalon pedig kollektív ünnepséget rendezni. Mindezekbe a rendez- i vényekbe igyekeznek politikát is belevinni, hogy a megfelelő tömeg kapcsolat kiépítése biztosítva legyen. Lakatos Ilona elvtursnő: A bérkérdéssel fogl8lkozik, ugyanis nem Látja tisztán ezt. Á napokban Szegeden volt és ott az egyik üzemben most közölték a dolgozókkal a bércsökkenést. Az üzemben ennek közlese utxn leálltak a gépek, úgy, hogy a rendőrségnek kellett kivonulnia. Ez arra int bennünket, hogy jól átgondolt és jó poLitikai munkával előkészített intézkedéseket tegyünk csak. Tulajdonképpen azt a re3zt nem ért, hogy £ y \ . . . \ - 7 -