Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság III. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1957 (HU BFL XXXV.8.a/3)

1957-09-26

► . £ 3 - f- 8 -> ) ** ha a béreket rendezni kell, hogyan Tehetsége mégis az ev végen nyere­­\ ség visszatérítés. Másik dolog pedig az, hogy miért kellett ep most, október előtt kihozni a bérügyi intézkedést, ezzel feltétlenülvárni 1 kellett volna, mert nagyon felzaklatta a dolgozók lelkiállapotát. A ker.-i PB megbízásából a Goldbergergyárban volt kinn_egy mucidat meg­vizsgálni* Azt tapasztalta, hogy ott a párbvezetossg minden elkövetett és elkövet ma is annak érdekében, hogy a dolgozókat meggyőzze 9 bérre a dezés igazságosságáról. Megmutatják a statisztikai adatokat, mely szám szerűen is bizonyítja, hogy mennyi volt régebben a kereset es mennyivel emelkedett azóta. Főleg a karbantartó részlégnél vannak problémák, ahol a dolgozók többet keresnek mint pl. a hajógyáriak, akik azonos be­osztásban vannak. intézetükben a KISZ szervezet igen nagy nehézség ina jött létre, de azóta egyre inkább erősödik, 5 taggal indultak es ma már jo tagja yan. Nemrégiben volt náluk kollégiumi tanácsválasztás, melynek titkárául is egy KISZ tagot választottak. Ha a fiatalok azt látják, hogy kapnak is valamit, nedsak politikával tömik a fejüket, akzor szívesen vesz­nek részt a munkákban, különböző rendezvényeken.^ Most készülnek november 7.-re és ennek előkészítő munkájába az egesz iskola belefolyik. Ünnepségükön nemcsak szovjet, hanem magyar tárgyú darabokat is fognak előadni, igyekeznek változatos programmot készíteni, arai majd biztosítja a jó megjelenést is. Mplnur László elvtárs: Az agitációs munkánkban onnan kell kiindulni. TTogy az elmuTt idők ágitációjához képest változtatnunk kell azon,1956 október előtt a párttagok néhány rész, a népnevelők voltak megbízva csupán az agitációs munka végzésével. Az újjászervezésnél annyiben folyt agitáció, hogy beszéltünk ^gy-egy emberrel, aki beakartunk vonni. Az a baja az egyéni agitaciónak, hogy csak azokkal foglalkozunk, akik­kel valami perspektíva van, de a többiekkel egyáltalán nem foglalkoz­nak. itt főleg arra van szükség, hogy necsak egyesek agitáljanak, ha­nem minden párttag. A p.csoportokon belül az agitációs felelőst be kell állítani. Az üzemek többségében a pártszervezetek meglepve tapasztalják,^hogy^a pártnapokra többen mennek’el, mint amire számítanak, bár az elokeszi­­[ tő munka minden lehetősége nincs kellően kihasználva. A> tanácstagi beszámolóknál is hasonló volt a tapasztalat. Bátran meri azt is alli­­tani, hogy a párton kívüliek között jó a tesNsssria* hangulat, ha fel­vetnek problémákat, azokhoz hozzá is teszik, hogy lehetséges, hogy pillanatnyilag az nem megoldható, de ők maguk is segitseget adnának a munkák végzéséhez. Az Erdőalja úti iskolában megtartott beszámolón felmerült, hogy miért nincs a közelben Közért üzlet, ugyanakkor megem­lítették, hogy a Flórián téri üzletet miért kellett most átalakítani, r azon pénzen feléphették volna a Közért üzletet körzetük területén. Javasolja, hogy az ilyen problémákat gyűjtse össze a ker.-i PB. es to­vábbítsa felsőbb szervek felé, mivel gátolják a jó tömegkapcsolat ki­építésének kérdését, lehetetlenné teszik az agitációs munkát. Felveti a bérügyi intézkedések kérdését. Pl. az Óbudai Harisnyagyár is most kapott e tárgyban felülről intézkedést. A Szeszgyárban is 3 hónap elteltével közölték, hogy nem adják ki a természetbeni juttatá­sokat. E miatt visszás helyzet alakult ki az üzemben. ; A Sportszergyárban az történt, hogy összeírták melyik dolgozónak - mire van szüksége és azt looo.- Ft értekben mindenki részere a vállalat be­szerzi. Ugyanakkor ebben az üzemben - a vasas üzemek hasonló munkakö­rében lévő dolgozókénál még a fizetésük is magasabb. Ez pedig bér-_ feszültséget okozhat. Javasolja ezt a kérdést alaposan megvizsgálni. Javasolja továbbá, hogy Tóbiás elvtársnő az elhangzott javaslatok alapján állítsa össze azokat, melyek a legkevesebb összegből, esetleg társadalmi munka igénybevételével megoldhatók és intézkedjenek azok elvégzéséről. A tanácstagi beszámolókon elhangzottakat is^adják ki a tanács illetékes osztályainak és amelyek azokból megvalosithatók, sür­gősen készítsék el, ami pedig nem valósítható meg, azt is válaszol­ják meg az illetékeseknek. ^ ———"■——————■—■——*■-■■—— mm ^ ^ f

Next

/
Thumbnails
Contents