Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság III. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1989 (HU BFL XXXV.8.a/1)

1989-05-27

Hagyományok, 2 óidra javasolja Mikecz Mátyás! . -Az MSZMP saját értékének tekinti a magyar kommunista mozgalom sodró lendületét, szervezettségét, amely a válság leküzdésben, az új tipusú társadalmi rend megvalósításában jelentkezett, valamint a szociáldemok­rata mozgalom olyan haladé hagyományait, ami a párton belüli demokrácia megvalósításában és a politikai rugalmasság módszereiben elért.- Örökösei vagyunk az emberiség által felhatalmazott kulturális és er­­kölcsi értékeknek, ezeket cselekvésünket szaabályozó erőként alkalmaz­zuk. Ideológiánknak tartalmaznia kell a szocilista mozgalmak, az urópai és a magyar progresszió és a népi mozgalmak időtálló értékeit is. A szocializmus tartalma Nem tekintjük szocializmusnak a sztálinizmus hazai és nemzetközi szörnyű­ségeit véghezvivő, diktatórikus, általános válsághoz és történeti zsákut­cához vezető társadalmi megoldásait. Szocializmust csak a nép többségének akaratából lehet megvalósítani. A szocializmus valójában olyan társadalom, amelyben az emberi együttélésnek azok a formái valósulnak meg, amelyek az adott történelmi időszakban az emberek közötti legnagyobb harmóniát jelentik. t Jelenleg ez olyan követelményt jelent, hogy a gazdaság hatékonyságának meg­alapozásával küzdjünk a társadalmi igazságosság és esélyegyenlőség, a szoli­daritás érvényre juttatásáért, az emberi képességek kifejlesztésének lehető­ségéért, az egyéni és a társadalmi szabadság biztosításáért. 52 1 ' _____________________ ^ JggM ' — THHHHp fa I- 50 -

Next

/
Thumbnails
Contents