Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság III. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1989 (HU BFL XXXV.8.a/1)

1989-05-27

gaammmiat **®^®("X'PÍllillWIWiiiá« » I .- 31 -t Vinterné elvtársnő: Winter Péterné et-nő /BHGY / Tisztelt Pártértekezlet! Nagyon röviden néhány gondolatban szeretném megfogalmazni mondandómat. Amit a programtervezet tartalmaz, a múlt értékelésében, gondolom nagyon sokan végiggondolták, hogy nagyon sokszínűén eltérő gondolatokkal olvasták végig. Nem akarom vitatni az értékelést, mert hiszen nagyon sok párttagnak a véleményéből alakult ki, én magam azt hiszem, hogy nincs jogom elhatárolni magam azoktól a hibáktól, amelyek történtek, mert akkor jobban, hangosabban kellett volna kiabálnom, érvényesíteni az akaratomat, vagy megpróbálni, ha nem veszik figyelembe? mert nem kérdeznek meg, akkor odamenni és azt mondani, hogy nem kérdeztek, de azért én mondom. Tehát én ilyen egyértelműen nem tudom azt mondani, hogy a Magyar Szocialista Munkáspárt vezetése az egyértelmű felelős azért, ahova ma eljutottunk, és azért amiért ma mindannyiunknak újra kell gondolni, hogy hogyan akarunk cselekedni. Az egyik gondolatom az anyaggal kapcsolatban, szeretném hangosan kimondani, meggyőződéssel, az anyag azt irja, hogy tisztességes, törvénytisztelő veze­tőkre, nép által ellenőrzött, fegyelmezett vezetőkre van szükség. Én hiszem és vallom annak ellenére, hogy azokat az időket gyerekként éltem meg, melyekről az előbbiekben szóltak és én nem tudom elitélni, hogy ennyi érzelmi tartalommal szóltak, mert erről másként biztosan nem lehet szólni. Azt hiszem, hogy akkor is és most is nagyon sok tisztességes és őszinte ember volt ebben az országban és ez nem valami uj dolognak a megfogalmazása, leg­feljebb annak a megfogalmazása, hogy akkor igen szólaljunk is meg, amikor úgy ' érezzük, hogy nem a mi normáink szerint történik valami. Nem könnyű ezt gya­korolni. Nem vagyunk történészek, és idekapcsolódna a gondolatom másik foly­tatása, hogy én úgy gondolom nekünk nem szervezetet, irányelvet, programot ujabb papirok gyártása a feladatunk. Mi azért juthattunk ide, mert arra nem volt elegendő időnk, hogy egymással beszéljünk, hogy egymás gondolatait mégis merjük, hogy együtt kialakítsuk azt, hogy mit akarunk csinálni. Mi az a közös , amivel mindenki egyetért és utánr/a azért együtt a saját módszereivel, a saját tehetségével megteszi mindenki azt, ami a saját kötelessége. Én ezzel nem akarom elvetni azt, hogy igenis kellenek sarokpontok, ahol meg­fogalmazzuk, hogy mi ennek a pártnak a célja, mit akar elérni. I

Next

/
Thumbnails
Contents